Lapszemle, 1931. június

1931-06-25 [1374]

fel ezt a tervet, sőt azt lehetne mondani, hogy az osztrák Credit anstalt bukásával kapcsolatos krízis enyhítésére irányuló angol baráti gesztust is arra akarták kilátszani, hogy ennek a törekvés­nek nagyobb nyomatékot adjanak. Ugyancsak az Idevonatkozó gyanút látszik megerősíteni az uj osztrák kormány a Buresch-kabinet po­litikai színezete is. Ugylátszik, hogy a Buresch-kormány, ha bur­koltan is, de programmjába vette fel az Anschluss-kérdést . Min­denesetre visszatetsző, ha Németország ugyanakkor,amikor a világ­tól helyzetének feljavításához való támogatást kért, ugyanakkor nem adja fel expenslós tervelt és programmját, amely pedig hát­rányt jelent ugyanazon államok érdekeire nézve, amelyektől Német­ország támogatást vár, Itáliának tehát, amikor kész segítőkezet nyújtani a válság megoldására joga van aggodalommal figyelni azt ls, vájjon az a tény, hogy áldozatok hozásával is megvalósuljon Németország gazdasági tfclpraállitása nem-e azt fogja eredményez­ni, hogy Németország a kapott támogatást kevésbbé világos és szim patikus expensiós terveinek megvalósítására kívánja kihasználni, Mindent összevetve tehát, Itáliának joga van azt kívánni Német­országtól, hogy szintén adja bizonyítékát jószándékának azáltal, hogy lemond olyan tervekről, amelyek gazdasági rekonstrukció ál­arca alá bujtatva hátrányos politikai célokat szolgál Igen nagy elismeréssel kommentálja Hoover elnök morató­rium-javaslatát a Resto del Carlino /23/ vezércikke is, amely szh tén kiemelésreméltőnak mondja a lefegyverezés problémájára tör­tént utalást, illetve annak a reménynek kifejezését, hogy Ameri­ka elvárja az európai államoktól, hogy a nyújtandó előnyt az egyes európai államokat megnyomorító katonai kiadások csökkenté­sével fogják viszonozni és készségesebben, illetve őszintébben foglalkozni annak a oroblémának megoldásával, amelv a* ee**?. vi~

Next

/
Thumbnails
Contents