Lapszemle, 1931. március

1931-03-20 [1372]

19.31 * március 20* ' gyarország az, melyet a cseh. érzékenység céltáblájául választottak ki* Érdekes azonban, hogy teszik ezt s&gyanakkor, amikor a prágai fe­lelés kormányférfiak részérói azt hangoztatják, hogy Magyarországot szinte nemlétezőnek tekintik* Magyarország? mondják ott, ICi emlékszik rá? Ki törődik vele? Ki fél télé? Prága nem vesztegeti az idejét a magyarokkal és a kisent ent e nem Magyarország ellen jött létre, mert hiszen minden magyar kérdést három nap alatt rendbe lehet hozni. Ez. zel szemben nem múlik el egyetlen nap sem, hogy valami magyar Tel. ne homályosítsa el a Hradzsin egét • Mindenütt mgyarokat vélnek látni, magyarokat az olasz oceánrépülés között, éppen ugy, mint az osztrák Heimwehr soraiban, sőt még Líbiában is magyar hadseregeket készítenek elő és a világ minden sarkában magyarok konspirálnak a demokratikus Középeurópa békés existenciája ellen* Erre azután a cseh külügymin is z* 4 ter - aki pedig mint hangoztatja sohasem akar foglalkozni más orszá­gok belügyeibe - üntervjut ad, amelyben kijelenti, hogy jobb volna, ha Budapesten egy megalkudóbb kormány volna hatalmon, amely nem álmod 1 na holmi revíziókról, amelynek nincsettak emlékei és amely a Prága fe< j lé vezető utat keresné, mint pl* Garami, az a jeles magyar szociális* ta, aki kész volna összepaktálni a moldvai szooialdemokatákkai, vagy mint Renner a volt osztrák kancellár, amely minden osztrák politikai krizis előtt Prágába szaladgált. Tehát a magyar lidércnyomás volna a ^ csehek nyugtalankodásának egyik oka. Állandóan kombinációkat röpítenek világgá, hogy a Bethlen-kormány bukófélben van, szétkiabálják a világ minden tája felé, hogy ez a kormány tönkreteszi azt a magyar népet,a­melyet viszont a szociáldemokraták annyira szeretnek és igy vagy ugy, de mindig Magyarország az, amely ezeknek a azlávoknak rozs ós ál­mait rémképekkel zavarják meg* Innen van azután, hogy a csehek oly gyakran túllépik a megengedett mértéket* •

Next

/
Thumbnails
Contents