Lapszemle, 1931. március
1931-03-14 [1372]
vése eleve arra Irányult, nogy^ezt_^_troafot és azt lehet mondani, hogy ez sikerült is neki.1932-ben Franciaország ezt a tromfot ugy Anglia, valamint az Egyesült Államok ellen ki játszhatja. Egyidejűleg azonban feltehető, hogy Anglia a flottatárgyalásokkal kapcsolatban nem adott semmilyen, vagy csak bizonytalan ígéreteket a szárazföldi leszerelés kérdésében az 1932-i genfi konferencián tanúsítandó magatartására vonatkozóan* A belga kamarában Deveze volt liberális hadügyminiszter március 11-én heves támadást intézett Vanderíelde szocialista vezér ellen, aki as előző ülésen a német szociáldemokráciát kínos helyzetében a belga szocialisták rokonszenvérői és szolidaritásáról biztosította, bármiként alakuljon ls a honvédelmi költségvetésről és a páncélos cirkálóról való döntés* Deveze szerint Vanderíelde tehát teljesen rendben találja, hogy a német birodalmi gyűlésen a szociáldemokrácia megszavazza a páncélos cirkálót ós a honvédelmi költségvetést, mig a belga parlamentben a katonai költségvetés ellen szavaz a szociáldemokrácia A Vorwarts,/12~119/ Vanderfeldenek azt a közbeszólását is közli, hogy "A német szociáldemokraták a diktatúra ellen küzdenek. Talán azt akarják önök, hogy a német szocialisták Hitlert segítsék a nyeregbe?" A német szociáldemokraták orgánuma ezt a belga parlamenti eseményt a hazugság klasszikus illusztrációjának mondja, amellyel az öoszes országok nacionalistái élnek a szocialisták ellen irányuló harcukban, A ^lengyel-német kereskede^i_szerzM varsói Szejm által történt eIfogadásajalkalniáb 01_a„nagynémet _Deutsche Tagesztg, /12-121/ n Ke ínén Vertrag jalt _FolenÍ1 c ,1^K„Yi?^H J*LZ XyJ^jL&JÁQPjLJ&1JCJ14&AÖSli^ aki sserint e szerződés túlnyomóan lengyel érdek, A szerkesztőség szerint az egyezménynek a hirodal-