Lapszemle, 1931. március

1931-03-02 [1372]

való állítólagos kémkedés miatt több évi fogházbüntetésre Ítél­te, Az eljárás és az elitélés azonban, mint a Loucheur képvise­lő tegnap a kamara Külügyi Bizottsága előtt kijelentette, ellen­tétben állanak a trianoni szerződés szövegével és szellemével., Ennélfogva egy delegáció Paul Boncour képviselő vezetése alatt Brland külügyminiszterhez ment, hogy őt egy budapesti tiltakozó demarsra szólitsa fel Brland minden további nélkül hajlandónak nyilatkozott a bizottság kívánságát teljesíteni. - A szociálde­mokrata Vorwarts /S7-98/ "Magyar jogsérelem*- "Végre tiltakozik Franciaország" elmen hasonló párisi táviratot közöl, amely azt mondja, hogy tekintettel arra a tényre, hogy Loucheur és az Emberi Jogok Francia Ligájának vezértitkára, Guerrut azzal fe­nyegetőztek, hogy a Károlyi-esetről interpellálnak a Kamarában, Briand hajlandónak nyilatkozott, hogy tiltakozó lépéssel bízza meg a budapesti francia követet. - A magyar igazságszolgáltatás az lgazságügymlniszter által utasitott ügyészség javaslatára elég sokszor brutálisan üldözött és keményen elitélt szláv nem­zetiségű polgárokat a volt ellenséggel való állítólagos,vagy iga­zi együtthaladás miatt-. Ez ellen, valamint a.fehér terror ret­tenetes erőszakos cselekményei ellen a nagyhatalmak sohasem tet­tek semmit. Károlyi a Horthy-igazságszolgáltatás számára elérhe­tétlen. Bárcsak ez a tiltakozás lenne legalább a kezdeti Gratz Gusztáv dr, berlini előadásáról Magyarország nyugati orientálódása" feíirással a DAZ• /28-91/ Thea v. Putt­kamer tudósítását közli. — :- -m^ É , .1

Next

/
Thumbnails
Contents