Lapszemle, 1931. március
1931-03-06 [1372]
Jorga, ,.me>:s6.rt5,dgtt a királyra,, amiről megfelelő iróniával aö hirt a Brassói lapok 6-53. A hir megértéséhez tudni kell, hogy Jorga szörnyűségesen hiü ember, előzményként pedig tudni kell, amit a Szemle már jelentett, hogy Károly király, miután Mironescut vendégül látta ebéden ós ezt a kormánykörök a maguk érdekében mindjárt tendenciózus beállításban kürtölték világgá, egymásután meghívta ebédre az ellenzéki pártok vezérelt is, még pedig sorrendben Ducat, Bra fiaim Gheorghet,Jofgát stfc. És éppen ez az, ami Jorgának sehogyan sem tetszett, hogy tudniuk őt csak negyediknek nivta meg a király, tehát a maga részéről egyszerűen lemondta a királyi ebédet. A.._kormán.Ypárt erdélyi frak ciójának elégedetlenképp se mind élesebb mértéket vesz. A Keleti Újság 6-53 és Uj Kelet 5-52 szerint a képviselőház legutóbbi ülésén az éppen Madgearu földmiveiésügyl miniszter, a regátbeliek vezére ellen tüntető erdélyi képviselők már nemcsak tartózkodtak ennek így iörvényjavaslata megszavazásától hanem most már egyenesen ellene szavaztál: a javaslatnak. Ugyancsak a Keleti Újság 6-53 említi a szemlében már jelentett kolozsvári külön értekezletét ennek az erdélyi frakciónak, amivel kapcsolatban a VajüaVoevcű irányítása alatt álló kolozsvári félhivatalos patria igen sokatmondóan azt szögezi le, hogy "egy pártban nem lehet szó vasmegyeiemről" . A Brassói Lapok' G 53 pedig az erdélyiéi: