Lapszemle, 1931. február

1931-02-26 [1371]

A ffift£Yara,1 tUa^oj^lllÍ££Í£& a C.F*R* uj vezér­igazgatójának, Jonescu tábornoknak érája alatt mind erősebb iramot vesz. A Déli Hirlap 26-46 jelenti, hogy a vezérigaz­gató legújabban egy szigorúan bizalmas rendeletben 24 óra alatt kimutatás felterjesztését követeli az összes vasuta- * sok nemzetiségéről. Azt nem árulja el a rendelet,, hogy ml célra kell ez a nemzetiségi kimutatás, de tekintettel arra hogy Jonescu nyíltan hangoztatja, hogy a vasutaknál nagy­mérvű "leépítéseket" tervez a személyzet körében., következ­tetni lehet erre a célra. Hiszen néhány év előtt egy hason­ló nemzetiségi kimutatás alapján már menesztettek egész se­reg kisebbségi vasutast. Ugyanakkor azonban Jonesöu tábor­nok egymásután helyezteti át Erdélyből a magyarajka vasuta­sokat a Regátba, ami az üldözésnek egy másik fajtáját képe- | zl. Erről a magyar tfiller József képviselő interpellációt is intézett a parlament legutóbbi ülésén á közlekedés­ügyi miniszterhez, Az Interpellációt a Keleti Újság és Brassói Lapok 26-46 részletesen ismertetik, Az áthelyezé­sek indokolásául mlndeféle ürügyet felhoznak, még olyat ls, hogy az illető vasutas nem tud szépen Írni. De főleg ezen áthelyezések céljából kellettek az ujabb román nyelvvizs­gák olyan magyarajku vasutasok számára is, akik pedig elő- 1 zőleg már kitüntetéssel letették ezt a nyelvvizsgát, A Re­gátban aztán mindenütt csodálkozva fogadják az áthelyezett vasutasokat, hogy hát mit akarnak, munkakör nincsen számuk­ra, ami viszont a nyelvgyakorlást illeti, erre sincsen szükség regátl vélemények szerint, miután perfektül beszél­nek románul . In

Next

/
Thumbnails
Contents