Lapszemle, 1931. február

1931-02-25 [1371]

genfi ülésének'is az agrárállamok akciója képezte az e­gyetlen konkrét alapját, nevezetesen, hogy a Briand-féle Páneurópa megvalósítása elsősorban attól függ, sikerül-e Legyüttműködést létrehozni Európában az agrárállamok és 1­parí államok kőzött. A román u ralom alá került aafiv flmagtoy.astt»rt ttKYJz rjíl közöl jelentést a Dlmineata 23-8682. A Nagyklkinda­aradl, úgyszintén a gyulai magánvasuttár3aságok a Népszö­vetség előtt pert indítottak a román állam ellen a triano­ni szerződés 304, szakasza alapján a forgalom ujrafelvéte­le érdekében. Előbbi magánvasutat a román állam használ­ja ugya, anélkül azonban, hogy határátkelő forgalmat ls bonyolítana le. Utóbbi magánvasut viszont forgalom hiányá­ban használaton kívül áll. A vitás ügyben román részről Pop vasutlgazgató, Stanalescu mérnök, mint kormánymegbí­zott, valamint Moldovan ügyvéd, mint jogi szakértő, köz­vétlen tárgyalásokat kezdenek Budapesten s ha e tárgyalá­sok nem vezetnének eredményre, a Népszövetség által kijelö­lendő döntőbírók fogják a végső szót kimondani. ! AZ-Jteaafla. Mgy^JL^rklaMnőkst" í^jjíJ^liJik^o.má^ • n iából j nevezetesen a lokálokban, bárokban és egyéb mula­tóhelyeken szereplő magyar táncosnőket és énekesnőket, a­klk számszerűen kb. 8.000-en vannak. Ilyen irányban a ren­dőrhatóságok már meg is kezdték a legszigorúbb intézkedé­seket a Lupta 21-2787 szerint. I&lMlx^em^M£iy^M1, .előadásai referálja el a Nagyvárad 24-44. Az előadás arról szólt, hogy "okos-e

Next

/
Thumbnails
Contents