Lapszemle, 1931. február

1931-02-19 [1371]

tanácskozásairól hosszabb_ budapesti K-tudósitásban számol be a Germania /18-41/. Ez a megbeszélés ugylátszik kedvező lefolyású volt, ami a pártkonferenciából ls kiviláglik, amely bizalmat sza­vazott a kormánynak. Ezzel a megoldással a kormány is meg lehet elégedve A pártnak a kormány-koallclóból való kiválása a minisz­terelnök számára nemcsak a pártpolitikai támogatás, nanem a párt és a kathollkusok erkölcsi támogatásának elvesztését is jelent­hette volna. Ez a veszteség többek között bizonyára abba az irány­ba is kihatott volna, hogy sokan azok közül a kormánypárti képvi­selők közül akik résztvesznek a kathollkus közéletben szintén elfordultak volna a kormánytól- Ez azonban Bethlen gróf és a kormány számára nem lett volna kívánatos. Másrészt azonban a keresztény gazdasági pártban ls megelégedéssel fogadják ezt a megoldást és utólag örülnek, hogy mégsem került szakításra a ser, A kormánnyal való szakítás a mai körülmények között, amikor a nyilt szavazás a vidéki választásoknál veszedelmes fegyvert kó^­pez az ellenzék ellen, könnyen kellemetlen következményekkel járhatott volna a párt számára. Másrészt azonba a párt túlságo­san gouvernementálls érzelmű, semhogy tisztán taktikai okokból nyugodt lélekkel mehetett volna ellenzékbe. "Magyar cáfolat" cimen közli a Deutsche Tagesztg, /18- < 82/ azt a budapesti táviratát, amely jelenti, hogy illetékes he­lyen a Voss. Ztg-nak azt a jelentését,hogy az olasz kormány a bécsi magyar követség közvetítésével jutatott el 2 05 millió i lirát az osztrák honvédők szervezeteinek, teljesen valótlannak jelölik meg. A távirat egyben a Pester Lloydnak a Vess, Ztg-ra vonatkozó megjegyzéseit és azokból azt a mondatot ls idézi, hogy mégis kérdezni kell magát az embernek, hogy milyen összefüggése « lehet annak, hogy egy teklnté^y^^^^íjg^^mi német lap mindig gya-

Next

/
Thumbnails
Contents