Lapszemle, 1931. február
1931-02-19 [1371]
a magyaroknak a legjobban fáj és amelynek érintésénél fájdalomtól összerezzennek, ez "az Integritási politika" azaz az erőszakosan szétszakított állam helyreállítására irányuló politika. De például a Németország és Franciaország között 12 év óta folytatott tárgyalások során is előfordultak olyan szóJárások, amelyek a két állam belső csoportosulására vonatkoztak, anólkUl, hogy ezt az egyik, vagy a másik szomszéd belügyeibe való beavatkozásnak tekintette volna De a magyarok megteszik ezt és a Felsőházban azt kérdezték a miniszterelnöktől, hogy "mit szándékozik tenni"stb* Ez erre prágai kollégája ellen Irányuló szokatlan éles fordulatokban válaszolt és emellett "valakiről" beszólt, aki "gallér és nyakkendő nélKül jelenik meg a nemzetközi élet szalonjában* , Ilyen fellépés ,! az egyéni izlés, de talán a szórakozottság eredménye 13" leheti Jó, hogy ezt az ügyet nem kell a némileg a divatból kijövő német diákszokás törvényei szerint lebonyolítani. Ez erős Huss" lenne és feltétlenül fegyveres "botrányra" vezetne De Bethlen gróf Benes urat még a magyar követ által is "elővette", mire a cseh külügyminiszter kijelentette, hogy csak félr,eértésről van szó a magyar kormány részéről és nem is a magyar kormányt, hanem a magyar propaganda szél- . sőséges felelőtlen elemeit értette. Tiltakozást el kell utasítania, mert nem avatkozott be Magyarország belügyeibe * Egy a csehszlovák sajtóirodának átadott nyilatkozatban ezt még részletesen megismételte és egyébként azt mondta, hogy nem árt ha az ember egyszer egymásnak alaposan megmondja a véleményét» Ez mindkét állam számára haszonnal fog járni* Tehát: nem volt rosszakaróan gondolva* Soyons amis Cínna ! mondja Benes* Bethlen nem válaszolt de a legközelebbi "esetig" most már bizonyára nyugalom fog uralkodni a két némileg ideges szomszéd között* XE VELT AR" " I