Lapszemle, 1931. február
1931-02-03 [1371]
Dábats 31 a forrsát feltüntetve szintén leközli tudósításában pedig mely jóval kimerítőbb mint a Temps é*,megemlékezik Károlyi j grófnak a magyar-cseh keresk viszonyról s az európai uniós bi** 1 zottság üléséről tett kijelentéseiről is Bethlen min.elnök be3z4 déből megemlíti a francia sajté magatartásáról mondottakat is„v3J iamáut azt hogy a ministerelnöknek nem áll szándékában seciminó* g rópai blokk alakítása A külügyi bizottság vitájából a lap idéz 3p t ^ya Já nosnak a felszólalását is me?yben a Franciaországba v közeledésről van szó A Dóhits tudósításának bevezetésében kora maűtálja is a bizottságban elhangzott kijelentéseket "Bár Bst len gróf cáfolta azt hogy politikai blokkot akarna alakítani.irja a Débats 31 a német-olasz-osztrák-magyar kapcsolatokról olyan szavakkal szólott, melyek azt mutatják.hogy olyan csoport a lakitásával foglalkozik mely akciót fejthet ki a revízió crdekll ben Másrészt Bethlen gróf sejtetni engedte hogy Magyarország esi leg kiléphet a Kápszövétségből araennyiben ez olyan elintő zést 1 fogadna el mely nem felel meg Budapest / s Berlin ós Bóma/ tetsj sének Ebben a megnyilatkozásban a Débats szerint egy rnanőveiszl kezdetét kell látni,amely manőverezés annál inkább fog fejlőj minél inkább közeledik a leszerelési konferencia A Képszövets'^B felbor. ásatásával akarnak Németország s a k?rálőtte gravitáló 1 hatalmak pressict gyakorolaj Ez egy diplomáciai zrarolás melyS a legyőzött és elégedetlen kormányok nyilvánvalóan nagy eredmqj| ke€ várnak /A Débats 31 első oldalon szembetűnő hjlyen hozza] ki cikkét vastagbatüs cím alatt Budapesten a Népszövetséggel /a esetleges szakítással foglalkoznak Az Bcho de Paris 31 á Teaj tudósításával egyező információt közöl 3ud-Est jelzéssel "Be^hla gróf német-olaszHDagyar gazdasági blokk alakítását hangoztatja)