Lapszemle, 1931. február

1931-02-12 [1371]

Belpolitika Titulescu szándékaiig vall az a néhány sor, melyet az Adevertil 3p~ 14453 a londoni követ egy bizalmi emberének felvilágosításai alapján közöl,, hogy szó sem Igaz abbő] a Híresztelésből, mintha Titulescu csakis külpolitikai té­ren akarna tevékenykedni, Titulescu azt tartja, hogy 6 a hazája szolgálatában áll, tehát bármikor belpolitikai missziót is vállal! IUIL11\-11& Ezt kürtölik ma nagy buzgalommal az összes kormánylapok, cáfolatául a legutóbb elterjedt válsághíreknek, sőt azt állítják hogy a nemze­ti parasztpárt még legalább két évig marad uralmon Ugyanakkor azonban a Magyar szó 12-34 bukaresti táviratot közöl, hogy a kormánypárt végrehajtőblzottságá­nak titkos ülésén a párt vezetőegyéniségeí, többek közt Joanltescu sőt maga Madgearu miniszter is megállapítot­ták, hogy a namzetl parasztpárt majdnem egészen gfyeAZte^­l£^aÍJL.Ml2^z.£LÜi3Í£Íl, miért is ajánlották, hogy talán leghelyesebb lenne' a párt megmentése érdekében a kormány­nak lemondania. Megállapítottuk a szónokok azt is.. hogy soha sem volt a nemzeti parasztpártban a pártélet ilyen lanyha s a párttagok még sohasem viseltettek ennél nagyobb közönnyel a közügyek iránt, mint mostanában sőt a Magyar Sző távirati úelentése megjegyzi azt is } hofcy a párt.fegyelem is erősen meglazult, amit éppen az bizonyít.

Next

/
Thumbnails
Contents