Lapszemle, 1931. február

1931-02-07 [1371]

álló mentalitású orgánum táróiról som rádőlhetó a ml javunkra való el­fogultsággal s mégis meg állapit ja hogy a csehek provokálták ki a vám­konfliktust a gabonaőrlésí és vámemelés! politikájukkal éa még a nyáron ók mondták fel a kereskedelmi szerződést la s mikor már belehajszol­t ék a két országot a vámkonfliktusba három nappal a szoxz ődésnélküli állapot beköszöntése előtt Prágába kérették a magyar delegátusokat . Ttt azonban tárgyalásba sem bocsátkoztak velük, hanem háromnapi v ár aközt a tást után egy deklarációt olvastak fel előttük, ami nem volt más mint a szakítás bejelentéseKi hiheti tahát most. hogy a csehek komolyan 1­gyekőznének megegyezésre jutni, legalább is addig nem hisszük, mig ezt a miniszter ura* formaszerü hivatalos jegyzékbal nem kérik fel a magyav kormányt a tárgyalások folytat ás árai Ami pedig azt illeti hogy a oee­hek most már látják milyen rossz üzletet csináltak a szerződéses vi­szony felbont ás ávai.. arra nézve a *We»ti Hírlap* emlékezetükbe idézi hogy a "Eravo Lldu* már a szakítás első napján megjósolta, hogy milyen végzetes következményei lesznek a cseh iparra nézve a szakításnak Be­nes külügyminiszter azonban Magyarországra jósolta akkor a szociális felfordulást most újra megköszönjük a cseh külügyminiszter irántunk való jóindulatát, de ugylátszik amint a Dux utcáin elsütött puskák ro­pogása illusztrálja, hogy ilyesmitől inkább 0 senor szagban kall tartani, különösen, ha tovább ragaszkodnak a mai áldatlan szerződésen kívüli ál­lapothoz. Ebből a szemszögből talán komolyabban kell venni a cseh ke­reskedelemügyi miniszter nyilatkozatát" A fonalat azonban a csehek sza kltották ketté, tehát nekik kell újra Összekötözni ők ­A cseh fegyverexport számadatairól a "Hemzeti Uja ág* ma közli «•«*••*»••«» • mm m m** mm*r-mmmmmmmmm*mi* «« rv«« egy prágai hírügynökség adatait a brünni fegyvergyár exportjáról. Esze­rint 1923 .óta 2600 JÉ»kal emelkedett a cseh fegyverexport^ aminek követ-

Next

/
Thumbnails
Contents