Lapszemle, 1931. január

1931-01-19 [1370]

A genfi Európa-konferencia megnyitása alkalmával el­hangzott beszédekről hosszába táviratok keretében számolnak be a lapok különfcu&ósilüi, akik egyben politikai hangulatképet is közölnek ottani űenyomásaikról A DAZ, /17-25/ ''Német előretörés az Európa-konferencián" elmen közli errevonatkozó genfi tudósí­tását, amely szintén jelenti, hogy Németország ellen az idők nyomását is alkalmazni kívánják, hogy lehetőleg siettessék a ki­sebbsági vita lefolyását. Megállapítja, hogy szándékosan akar­tak megfeledkezni arról, hogy az úgynevezett Európa-bízottság egyelőre csak tanulmányozó bizottság, e bizottság tanácskozási anyagát pedig, amely a legutóbbi Népszövetségi Közgyűlés határo­zata szerint csak gazdasági tárgyakat ölel fel, politikai térre is át akarták játszani és minden további formalitás nélkül tény­leges európai szervezetet akartak talpraállitani itt eleve ré­sen kellett lenni, hogy ne kerüljön bele az ember hirtelen egy sokkal tágabb keretbe, mint amilyen kívánatosnak látott Éppen ezért különös érdeklődést kellett kelteni Szovjetoroszország be­vonása kérdésének, amelyet most programmszerüen tárgyalni kelle­ne, melyet azonban ügylátszik franciarészről ki akartak kerülni Briand beszéde olyan volt, hogy ezeket az általánosan Ismert francia tendenciákat leplezetlenül hozta napvilágra., Briand ugy bánt az Európa-bizottsággal, mintha már nem lenne tanulmányi bizottság, hanem mintha benne már megalakult volna Európa ós mintha"a"jelenlegi vitának minden nehéz kérűése csakhamar önma­gától oldódnék meg, csak fogna hozzá az ember a gyakorlati munká­hoz. Ez rögtön a lábára állította Curtius küJLügy^ aki

Next

/
Thumbnails
Contents