Lapszemle, 1931. január
1931-01-14 [1370]
a magyar párt ellen uszít mert ez állítólag ''terrort" fejtett ki a népszámláláskor, mint magának a félhivatalos Pátriának és Dreptateának közleményei is bizonyítják, tehát haladéktalanul, eljárás indítandó, Ennél a két cikknél figyelemreméltóbb azonban a lap harmadik közleménye, melyben bejelenti, hogy a népszámláláskor tanúsított állásfoglalása miatt a Keleti U.lság ellen elj árás t Indított a kolozsvári ügyészség Megjegyzendő, hogy az Unlversul e híradásán kivül, magában a Keleti Újságban eddig semmi ilyes bejelentésnek nem volt nyoma, mintha eljárás Indult volna ellene. A Bratianu Gheor ghe-féle dis szidens liber ális párt dur va és fenyege t ő kisebbségellenes kirohanását ismertetik a lapok, a pártnak egy bukaresti népgyűlésen elhangzott beszédekből kifolyólag Az egészet a mai Nemzeti Újság is már tárgyalta, kiemelve e beszédekből a kisebbségeket illetően a következő kitételt: "Ha a kormány tovább folytatja nemzetellenes politikáját, ugy a mi pártunk, a liberális párt törvényen kivül fogja helyezni és akkor minden tiszteletünk és becsülésünk azoké lesz, aki az éjszaka védelme a lát ütni, vágni és lőni fognak:* A kitételt az Erdélyi Hirlap 1,3-3735 és Temesvári Hirlap 13-9 magának a pártvezér Bratianu Gliorghénak tulajdonítja, ellenben a Brassói Lapok 14-10 egy másiK. szónoknak, Papacosteának, sőt a z-t hangoztatja, hogy Bratianu Gheorgne a kisebbségi kérdésről sokkal mértékletesebben beszélt.