Lapszemle, 1931. január
1931-01-07 [1370]
nagy az idegeskedés., amit azzal kell megmagyarázni, hogy Görögország a francia érdekcsoportból átment Az ellenséges olasz érdekcsoportba. Ebből pedig az a nelyzet következik, hogy Franciaországnak tanát minden erejével fenn kell tartania és istápolnia kell kapcsolatait a többi szövetségeseivel s mintiaogy e szövetségesei sorában Hománla a legjelentőse n tanát adva van a legkedvezőbb paianat, hogy RomániJ kölcsönt kívánjon Franciaországtól, amit ez most az adott körülményeknél fogva nem tagadhat meg, A leng.vei-román szövetségi s zerződést az orosjz sftftv.lat meg akar ta toro edóznt . mint az Ide még nem érkezett Lupta alapján a Bra33ől Lapok 7-5 jelenti A szövetségi szerződés megújítására Lengyelország és Románia között már régebben megindultak diplomáciai utón az előkészítő tárgyalások. Közbejött aztán, hogy a szovjetkormány ajánlatot tett a lengyel kormánynak egy lengyel-orosz non aggression paktum megkötésére, mely állandó semlegességet biztosítana a két állam között s amellyel a szerződő felek köteleznék magukat, hogy nem vesznek részt semmilyen szövetkezésben, melynek éle bármelyikük ellen irányulna. Az orosz ajánlatról a lengyel kormány nyomban értesítette a román kormányt s a bukaresti válasz beérkezte után Varsóból közölték Moszkvával, hogy csakis azon esetben fogadhatják el az ajánlatot, ha a szovjet hasonló semlegességi szerződé3t köt a Lltvlnov-paktumot aláirt összes többi álla-