Lapszemle, 1931. január

1931-01-28 [1370]

telenül nincsen .a népszövetségi Tanács lemért szavai és intelmei számára sem szerve. Csak első lépés történt. Csak a nyilt erőszak helytelehlttetett. Ha a lengyel kérdésben mégis gondos előkészítés után erélyes és többnyíre ügyes harc folyt, akkor ennél már lé­nyegesen kedvezőtlenebb a leszerelési kérdésben valő német maga­tartás megítélése. Nagyjában és egészében ezúttal Genfben ugyan alkalmilag német részen uj hangot lehetett hallani, szilárdabb •agatartást lehetett megállapítani, mint azelőtt, de viszont meg­lepően hirtelen visszaesést is előbbi módszerekbe. . Egy egészen világos, sohasem ingadozó benyomást keltő vonás még hiányozik. Igen fontos megfigyelés a genfi talajnak nyilt német szavak szá­mára valő hordképessége. Egészen nyilvánvalóan tekintélyes hatá­suk volt a német kilépési fenyegetéseknek és a német sajtó szi­lárd magatartásának. Nagyon örültek ott L hogy a dolog_nem lett komoly és igyekeztek Németországnak a lengyel-kérdésben legalább egy kis elégtételt nyújtani, hogy általa ismét Ízelítőt kapjunk a Népszövetségre. - Más sajtóorgánumok megállapításai kedvezőbbek, így a DAZ. /27-4S/ vezércikkében Dr. Fritz Klein főszerkesztő töb­beK között azt irja, hogy az igazságosság annak megállapítását parancsolja, hogy a Genfben szombaton a lengyel elnyomási gyakor­lat ellen elért "formula" sokkal pozitivabban értékelendő, mint a legutóbbi idő legtöbb hasonló foxmil&zása* Nemzetközi kötele­zettségeinek figyelmenkivül hagyása miatti perében Lengyelország elitéltetett. Tegyük mindjárt hozzá, hogy túlzások a genfi ered­mény megítélésében senkinek sem használhatnak. Ha egy ..berlini hétfői"lap dicshymnuszának közepette "a német világhelyzet erős megszilárdításáról" beszélnek, akkor ez teljes esztelenség és az állampolitika számára éppen o 1 yan r .káro-s nt a kritika másik

Next

/
Thumbnails
Contents