Lapszemle, 1930. december
1930-12-19 [1369]
Belpolitika. Bezá rult a parlament felirati vita .la, a felirati javaslatot a kamara is és a szenátus is megszavazta* Ezt megelőzően mindkét házban a zárőülésnek erősen kisebÜSégi vonatkozásai voltak. A képviselőházban a javaslat előadójának, Polltzu Micsunestinák záróbeszédét,, mely erős kirohanás volt a magyar kisebbség ellen, még pedig a szász Brandsch Rudolf legutóbbi ismeretes denunclálásának felhasználásával., a tegnapi szemle kisebbségi rovata már Ismertette., Polltzu beszédét ma a Magyar 3ző 18-289, sőt a szász hivatalos Sieb~ üeutsch Tgbl 17-17293 egyaránt vezércikkben teszi kritika tárgyává, a Nagyvárad 18-289 pedig ugyancsak vezércikkben Brandsch aljas denunciáüósát tárgyalja. Mindezeknél nevezetesebb ma a képvis előházban Madgearu minis zternek a k ormány ne vében elmondott zár óbeszéde, melyet a Keleti Újság 19-283, Déli Hírlap 19-290 és Uj Kelet 18-277 ismertet legrészletesebben s amelynek szintén erősen kisebbségi vonatkozást adott, hogy a miniszter úgyszólván kalkulust adott a felirati javaslathoz elhangzott kisebbségi beszédeknek, természetesen a Magyar Párt beszédét osztályozva legrosszabbul, A beszédében Madgearu az általános helyzetről szólva, szokás szerint kérkedett a nemzeti parasztpárti kormány takarékossági politikájával* Viszont nyíltan beismerte, hogy a leistabilizáció teljes sikerét bizonyos körülmények megakadályozták, igy hogy hat és fél milliárdot törleszteni kellett