Lapszemle, 1930. december

1930-12-16 [1369]

azt irja, Hogy a kabinet külpolitikai irányát a Briand név jel­lemzi. A k#-Lügy miniszter ezúttal nem látszik gátolva Tardieu el­lensúlya által. Másrészt nem lenne helyénvaló túlságosan messze­menő várakozásokat táplálni ez uj.Kormányalakulat teljesítőképes­ségéről és tartamáról.- A 3erl Tágébl /14-589/ párisi levele­zőjének távirata fölé azt a kérdést helyezi,vajjon az uj minisz­terelnök csak Poincaré helytartója lenne? A ka ül ne t létrejöttéről a tudósító azü táviratozza, hogy Briand járult hozzá leginkáub, hoy ateeget türekvéseiueii segítse és mint jó forrsából hírlik, még egy második ember is megígérte az uj miniszterelnöknek támo­gatását minden támadás ellen és ez Poincaré. Sőt van néhány kép­viselő, aki azt beszéli, hogy- Steeg csak szaoadon tártja a helyet Poincaré számára, aki a veszedelem pillanatásan a kabinetet, ugy ahogyan az van át fogja venni. A Voss. Ztg. /14-589/ párisi le­velezőjének dr. Lec tahinak hosszú tudósítását közli, amely oen kifejti, hogy az uj minisztérium kisebőségí k&oinet és ennélfog­va fontos szavazásoknál e-setről-esetre a 1G7 szocialistának az uj kormány politikájától függő egyé.üként már beígért támogatására van utalva;, •anélkü] azonsán, hogy - a kartel helyreállításáról lehetne ueszelrii Á ?orwSxts /14-565/ párisi tudósítója azt irja hogy az uj francia kormány ugyan nem kartelkabinet, mint az a jobboldali sajtó álitj ja, ellenben egy kimondottan demokratikus irányzatú minisztérium Politikai súlypontja a polgári baloldali pártoknál fekszik, a jcssszárnyat Loucheur "radikális salpártja" valamint néhány disszidens a jobboldali centrum táDoráoől képezi, akik meguiáivá Tardieu fenrihéj ázását és e1oi za kon ott ság át eűaigi Vezérüknek hátat forő „fátak. A szenátusban az uj kabinet Chéron

Next

/
Thumbnails
Contents