Lapszemle, 1930. december
1930-12-16 [1369]
sére alkalmas* A tegnapi egymilliárdos agrárkölc3ön helyett, mely állítólag e héten már felosztásra is kerül, az Adeverul ma 600 milliót, a Dlminea^a pedig 500 milliót emlit. A cseh-r om án tárgyalások lezárásá t jelenti az Árgus 14-bó04 s A tárgyalások, miként a szemle annakidején jelentette, főleg a cSeh-román határmenti közös vagyonok rendezésére irányultak, A genfi leszere l ési előkonferencla bezárásával kapcsolatban a Dimineatia 12-8613 és Dreptatea 12-957 szősze1 rint teljes egészében közli azt a d eklarációt , melyet a záróülésen a román delegáció vezetője, Antóniádé olvasott fel 9 amelyhez hasonló deklarációt tettek a lengyel, cseh és ju1 goszláv delegátusok. A deklaráció hangoztatja, hogy a jelen• legi genfi konferencia igenis hatalmas lépést tett előre a i leszerelés kérdésében, mert ha konkrétumokat nem is hozott, . de legalább megadta a keretet, amelyben a következő leszere' lésl konferenciák mozoghatnak. Ennél a deklarációnál figyelemreméltóbb azonban, hogy ugyancsak a genfi konferenciával j összefüggéshen lesze relés helyett fegyv e rkezés t követel az \ Unlversul 12-311. A maga már ismeretes szólamaival kifejti, I hogy a mai nemzetközi helyzetben, amikor a tegnapi legyő' zőttek mindhangosabban követelik a békeszerződések revízióját, másrészt pedig Szovjetoroszország óriási tényleges haderő fölött rendelkezik, a kisantant-államoknák gondolniok sem szabad leszerelésre*