Lapszemle, 1930. december

1930-12-06 [1369]

voltak a maga szokásos utó játékai diákzavargások alakjában. Még a kongresszus tartama alatt egy 200 főnyi diákcsoport átrándult Bralláből Gáláéiba, ahol sorra beverték a zsidó üzletek kirakatait és szokott módon brutallzálták a zsidó járókelőket,. Ezt röviden már jelentette ls a szemle. Nóvum azonban a Brassói Lapok 6-271 jelentése arról, hogy a rendőr­hatóságok a zavargó diákokkal szemben feltűnő erélytelensé­. get tanúsítottak, amire nézve utólag azzal magyarázkodtak, hogy felsőbb helyről egyenest utasításuk volt, hogy ne lép­jenek fel erélyesen és ne élezzék ki ezzel még inkább a helyzetet. Ehhez még hozzá lehet fűzni a Magyar Szó 5-278 jelentését arról, hogy Mironescu miniszterelnök élesen ösz­szetüzött Mlhalache belügyminiszterrel, akinek szemére hányta, hogy az esetleges diákzavargások ellen nem tette meg a kellő elólntézkedéseket , Az elólntézkedések hiánya hozta aztán magával, hogy a Keleti Újság 6-272, Déli Hirlíp 6-279 stb. szerint a Bralláből Bukarestbe hazatérő diákok jegyváltás nélkül ellepték a gyorsvonatot, még pedig ugy, hogy az első és másodosztályú kocsikból durván kizavarták az utasokat és maguk helyezkedtek el ott. A, Zsllvölgyében 600Q b ányász továb bi leépítését tervez ik a Dimineata 5-8606 szerint. Külpolitika, űAlsasaiJsto a magyar revíziós mozgalomról és az orosz-román viszonyról - ma a bukaresti lapok közül Gafencu saját lapja, az Árgus 5-52 96 is rész letesen íismertetl, m ma

Next

/
Thumbnails
Contents