Lapszemle, 1930. december
1930-12-05 [1369]
Slvi jelentőségű döntést hozott egy állampolgársági ügyben % legfelsőbb közigazgatási biróság. mely a lex Derer első szakaszának teljesen uj interpretálását jelenti A kérdéses szakasz szerint az állampolgárság nem adható meg olyan személyeknek^ akik a csehszlovák köztársaság területéről önként eltávoztak és a csehszlovák állam ellen ellenséges felfogásoknak kifejezést adtak A legfelsőbb közigazgatási biróság arra az álláspontra helyezkedett hogy a csehszlovák államterület elhagyása nem kell hogy tartós legyen, viszont az eltávc zás és az ellenséges érzület kinyilvánításának ténye között föltétlenül okozati összefüggésnek kell lenni, Ellenséges érzületkinyilvánitár számba megy a legfelsőbb közigazgatási biróság szerint • ha például valaki a szlovenszkól bolsevista betörés idején tagja volt a munkás és katonatanácsnak^ A legfelsőbb közigazgatási biróság indokolása ér telmében ugyanis a munkás • és katonatanács bevezetésének kísérletét a köztársasági államforma megváltoztatása kísérletének lehet tekinteni, különösen olyan alkalomkor^ amikor ellenséges csapatok törten be a csehszlovák állam területére, /Kassai Újság 4-278/ Törvén;-;ellenességnek a népszámlálási fronton .. A munkácsi Kárpáti Híradó /3--219/ jelenti, hogy Munkácson Bartonicsek Vencel és Kveton Smanuel tanár cseh népszámlálási bizto.sok az öntudatosan fellépő magyar anyanyelvű zsidósággal szemben a legféktelenebb terrort alkalmazzák, A két népszámlálási biztos azt állítja, hogy parancsuk van arra, h ogy minden zsidóvallúsu egyént zsidó nemzetis'günek Írjanak be és aki az ellen felszólal,azt megfenyegetik azzal, h ogy 50..000 oseh korona pénzbüntetéssel less megbüntetve,, A magyar nemzeti párt munkácsi titkársága jegyzőkönyvben foglalta a panaszokat és azokról Prágába jelentést küldött. A P.11,Hirlap /4-E77/ munkácsi jelentése szerint a népszámlálás S legkirívóbb nemzetiségi kert eskedéS-A& rtterror \ o cy é b en folvik. Több aufsTÁGOS LEVÉL"** -