Lapszemle, 1930. november

1930-11-10 [1368]

mégis a politika előtérébe szorul ­Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a miniszterelnök ankarai útjáról, Apponyi a következőket mondja.: Erről a kérdésről nem kivánok nyilatkozni, annál inkább som, mert falusi magányomban nem beszéltem sem korábban, sem most a miniszterelnök úrral sem, de másokkal sem. Mindenesetre másként néz ki ez az utazás most, mint pár hónappal ez­előtt. Különben is nyilatkozat helyett elég, ha ránéfcünk a térképre és Európa geográfiai berendezésére, ez sokkal többet beszél, mint amit információ helyett mondhatna- Erről a kérdésről a külügyi bizottság előtt mondja el véleményét akkor, ha felutazik Budapestre és kellően tájékozódva lesz-^mi pedig az ország gazdasági helysetét illeti és a kormánnyal szemben mutatkozó elégedetlenséggel szemben, Apponyi Albert gróf kijelenti, hogy ninos igazuk azéLégedetlenkődeknek hiszen a gaz­dasági nyomorúság világjelensége Jászherényi vála»tóihoz intézett be­szédében megmondta már az elégedetletkedőkbiek, hogy legfeljebb csak 20 %­ban van igazuk, 80 <&-ban nincsen. Mindenesetre a kormánynak is van hi­bája, de ez legfeljebb 20 $-QS lehet, a többi 80 % a világgazdasági nyomorúság rovására irható, Meg van győződve, hogy senki a gazdasági bizonytalanságon jelentősen javítani nem tudna bárki is jönne a mai kormány helyébe ­Az ankarai úttal kapcsolatban a "Pester lloyd* vasárnapi szá­ma rövid szófiai jelentést közöl amely szerint a "la Bulgarie* meleg hangon üdvözli az ankarai eredményeket . A "Reggel" november 10.-i sza^ ma pedig párisi jelentést közöl a hírek között^ amely szerint Tevfik Rusdy bej a "Volonté H-nak adott nyilatkozatában az ankarai úttal kap­csolatban azt mondja, hogy T örökország azért vár nagy eredményeket next Athén, majd Belgrád felé közvetíthet, Ankara pedig Szófia felé s Magyar országnak is vannak érdekei a Balkánon* -

Next

/
Thumbnails
Contents