Lapszemle, 1930. november

1930-11-05 [1368]

olyan kormányzati ág, melyben a kisebbségek ne volnának érdekelve Elsősorban azok a kérdések foglalkoztatják Askaratet romániai látogatása folyamán, melyekben a kisebbségek panaszt tettek a Népszövetségnél. A magam részéről igyekeztem olyan álláspontot elfoglalni, hogy Ascaraténak absolut szabad keze legyen az ügy kivizsgálásában.. Egyébként ő máris elég jól ismeri a helyzetet. Hiszen ezelőtt 7 évvel már járt Romániában, bejárta Erdélyt, kü­lönösen pedig a Szászföldet és székelyföldet s tudtommal érint­kezésben állott a kisebbségek képviselőivel is,ahogy most is fel fogja venni a kapcsolatot velük." A Brassói Lappk 5-244 gúnyolódva emliti, hogy Ascarate nyilatkozott a bukaresti sajtónak. A nyilatkozat szerint a ki­! sebbségek magatartása és elégedetlensége mindig összefüggésben van a nemzetközi politikai helyzettel. A kisebbségi tiltakozások és panaszok általában csak akkor jelentkeznek, mikor a nemzetközi helyzet olyanná válik, hogy kívánságaik teljesítését remélhetik. Már pedig a kisebbségi probléma éppenséggel nem olyan, hogy fe­szült atmoszférában lehetne elintézni, A Brassói Lapok ehhez a nyilatkozathoz a maga részéről ' annyit jegyez meg, hogy "na­gyon okos ember ez a népszövetségi professzor, csak pont a kisebb ségi ügyhöz nem ért, bár ennek a tantárgynak a tanára". A kisebDségl törvényről Pop Ghlta kultuszállamtitkár következő nyilatkozatát közli a Keleti Újság 5-245:"A gazdasági problémák annyira előtérbe nyomultak most és olyan égetően sür­gős jnqigoldásra várnak, hogy egyelőre a kormánynak minden munka­erejét és idejét ezek a kérdések veszik igénybe. De mint ismere­t.pq n ki.qphhc.4cri t.fírvénviavasíat. el őkászitésére méz. a nvár folva-

Next

/
Thumbnails
Contents