Lapszemle, 1930. november
1930-11-05 [1368]
tőzve követelte a két tisztviselő megbüntetését. A Manlu-kormány huzta-vonta a dolgot, mig aztán az uj Mironescu - kormány féligmeddig eleget tett Tltulescu kívánságának és Bezát áthelyezte Londonból Jeruzsálembe konzulnak, Nanut azonban nem bántotta. Ma a Nagyvárad 4-251 jelenti, hogy Nanu, a londoni román követség kereskedelmi és jogi tanácsosa, megérkezett Bukarestbe és • teljesen tisztázta magát a vád alól", sőt egy hosszú sajtóközleményt tett közzé, melyben émelyítően édeskés hangon zeng Titulescu kiváló képességeiről és hangoztatja, hogy csak aljas és gyáva rágalmak mondhatják, mintha ő a háttérből Titulescu ellen dolgozott volna. Magyarország . _ ' • Bethlen miniszterelnöknek Ankarából Budapestre való hazaérkezését jelenti táviratilag a Keleti Újság 51-245, egyúttal, bár mindössze három sorban, megeinlitve a miniszterelnöknek a török sajtó számára adott bucsunyllatkozatát Is. Az agrár államok mozgalmáról Madgearu Berliner Tageblatt-beli nyilatkozatát ismerteti az Uj Kelet 4-239. A következőket mondotta: "Miután a legtöbb gabonafogyasztó állam különböző monopollurnákat állított fel, melyekkel megnehezítik a gabona-kereskedelmet, az agrár államok kényszerülve vannak, hogy egészen uj alapokra fektessék gabona-kereskedelmi metódusalkat és az ezzel kapcsolatos politikájukat. Az agrár államok kénytelenek az ipari termékek behozatalának szabályozásához vagy más szóval korlátozásához folyamodni és ezzel kapcsolatosan felállítani a kontingens-rendszert. Mindaddig, míg a velünk össze köttetésben álló államok nem vezetik be velünk szemben aprefe-