Lapszemle, 1930. november

1930-11-05 [1368]

előtt, mert az alperes Chemareának Kolozsvár a székhelye, hanem főleg azért, mert Erdélyben, tehát Kolozsvárott még érvényben van a régi magyar sajtótörvény, melynek alapján inkább remélhet elég­tételt . Ujabb diákzavargások voltak Bukarestben a Brassói La­pok 5-244 szerint. Az egyetemi ifjúság vasárnap délután gyűlést hívott össze s a hatóságok jellemző módon lojálisán engedélyezték a gyűlést,jóllehet annak kimondott célja az volt, hogy tiltakoz­zék az emlékezetes borsai antiszemita kilengések előkészítőinek perbefogása ellen. A gyűlés után az egyetemi ifjúság tűntető me­netben vonult a sarlndar-ütca felé, hogy az ott székelő zsidó és destruktív lapokat, az Adeveruit és Dimlneatat megrendszabá­lyozza. Sietve karhatalmat vezényeltek ki az egyébként kormány­támogató lapok megvédésére, de a diákoknak sikerült a különben is nem nagy ellenállást kifejtő első rendőr-kordont áttörniök, majd aztán áttörték a második csendőr-kordont is, s csak .a har­madik katonai kordon tudta őket visszaszorítani. Mindenesetre jellemző, hogy a mostani tanév ezen első diákzavargása már ugyan­az nap folyt"le, amelyiken Mironescu miniszterelnök jelenlétéoen ünnepélyesen megnyitották a bukaresti egyetem tanévét és Jorga Miklós rektor a következőket jelentette ki:" Amíg én ennek az egyetemnek élén állok, biztosithatok mindenkit, hogy zavargás az egyetemi ifjúsággal kapcsolatosan többé nem lesz* Annak a diáknak, akit politikai célokra használhatnak fel, s aki utcai zavargásokban vesz részt, nincsen keresni valója az egyetemen, mert itt tanulni kell." Itt emlithető meg, hogy az Uj Kelet 4-239 a romániai antiszemitizmusra .lellemző tünetként számol be a Targu Prumos-ban

Next

/
Thumbnails
Contents