Lapszemle, 1930. október

1930-10-13 [1367]

vissza Maniu Gyula fan ti megállapításait, amelyek merő ellentétben vannak az igazsággal. Igazán nem tudni, mit gondoljon az ember ezekről a kije­len tásekről. Hiszen maguk a kisebbségi politikusok ismételten tudomására adták magának Maniunak a kisebbségek való helyzetét feltáró panaszaikat, tehát Maniunak okvetlenül tudomással kell birnia az igazi helyzetről, me­lyet éppenséggel nem fednek a kijelentései. Itt említhető meg, hogy a Magyar Szó 12-234 szóváteszi, hogy az uj miniszterelnök, Mironesou a maga korraányprogrammjáról adott sajtó­nyilatkozatában feltünőmód meg sem emiitette a kisebbségi kérdést* A magyar párt október 26-iki szatmári nagygyűlésének programm­ját közli a Keleti Újság 13 -227. A 8zatmár-nagyváradi róm.kath. püspök kinevezéséhez fűzött politikai kombinációkat a már ismert módon ma a Keleti Újság 13-227 is szóváteszi vezércikkben, .bár a cikkiró Paál Árpád kifejezetten hangsú­lyozza, hogy a saját egyéni nézetét, nem pedig a Keleti Újságnak, mint a Magyar Párt hivatalos lapjának vé leányét tárja fel. De lehetetlen el nem hallgatni azt a fájdalmat, ami az erdélyi katholikus magyarokat ismé­telten érte, mégpedig olyan oldalról, ahonnan nem várták volna el, a Szentszék részéről. A Déli Hirlap 12-233 azonban megnyugtatni igyekszik a kinevezés kapcsán aggódó magyar katholikusokat, mégpedig olyan egyházi körökből szerzett információk alapján, ahol igen jól ismerik a szatmári püspökké kinevezett Fiedler temesvári kanonokot, Ezen információk szeriiít) ^'iedler semmiesetre sem fogja magát politikai eszközül odaengedni, sőt mindenképen azon lesz, hogy épp a vallásosság igénybevételével elsimitsa a Szatmárban kiélesedett magyar-sváb ellentétet. A névelemzésről a magyar párt népszövetségi paticióját, ennek genfi hatását, riport alakjában tárgyalja a Keleti Újság 13-227, Genfben humbugnak tartják a névelemzést, annyira nem tudják megérteni ezt a bal­káni kitalálást. Angol körök egyenesen viccelődnek felette. Ilyen megité­lés mellett valószinü, hogy a Hépszövetség decemberi ülésén kedvező dön-

Next

/
Thumbnails
Contents