Lapszemle, 1930. október
1930-10-11 [1367]
fogja utalni felülvizsgálás céljából. Az Ivánka-féle Národn} Dennik /10-234/ élesen támadja Hirt igazgatót, aki évi 28.000 waggon szenet rendel és kihívóan ignorálja a hazai vállalatokat és ezek, valamint a város kárára együtt dolgozik Magyarországgal. * A magyar határho z vezető két vasútvona l megvá ltása. A trianoni szerződés szerint ama magánvasut-vállalatok tulajdonosainak, akiknek vasútja két államban fekszik, a forgalom szabályozása miatt az illető államokkal egyezségi t kell kötniük. Ebből a szempontból Csehszlovákiát két magánvállalat vasútja érdekelte, melyek közül az egyik Pozsony Újvárostól az állam határáig terjedő dunántúli helyi vasút és a másik a losonci áll omástól az államhatárig terjedő_ v asút . Az állam most az egyiket megvásárolja, a másikat kibérli. A dunántúli vasút ára 1,120.780 korona. Ez egy 11 kilőméteres szakasz, amelyen a ligetfalusi állomás is rajta van". A losonci vonal bérösszege évi 45.000 korona* Mindkét szerződést jóváhagyás végett benyújtották a szenátushoz. /Lidové Noviny 10-212/. 1