Lapszemle, 1930. október
1930-10-03 [1367]
jóllehet nemrégiben s mikor a szerződés botrányai kiderültek, még a félhivatalos Dreptatea is a szerződés felbontásáról vezércikkezett. Minthogy a szerződés megkötésében Madgearu miniszter van legerősebben kompromittálva, egyes lapj°lentések legutóbb már azt is tudni vélték, hogy a steward-féle szerződés elleni akciót Madgearu riválisa, Manoilescu miniszter intézi a háttérből,, Erre a vádra most aztán a Keleti Ujeág 3-218 magának Manoilescunak egy nyilatkozatát emliti , mely nemcsak a leghatározottabban visszautasitja a szóbanforgó állítást, hanem ellenkezőleg hangoztatja, hogy maga Manoilescu személyesen garantálja^ hogy a stewardszerződés minden betűjét pontosan be fogják tartani, Románia ausztriai állatexportja körül is botrányt jelez a Magyar Szó 2-225 8 olyf ormán s hogy ennek a botránynak a központjában Mihalache földmivelé8ügyi miniszter áll, Erdély és a Bánát állatkivitelének Ausztria volt eddig a legjobb felvevő piaca, mig most az.osztrák kormány egy ujabb rendelettel ennek úgyszólván véget szakit. Hogy pedig mi birta rá az osztrák kormányt erre a rendeletre., annak jellemző háttere van» Eddig u„i. az osztrák kormánytól kapott megbízásokkal felruházott kereskedők a román kormány nélkül végezték az állatexportot. Legutóbb aztán Mihalache szembehelyezkedett az osztrák piacok konzorciumával és Teraesvárott egy minden anyagi és erkölcsi garanciát nélkülöző állatkiviteli szindikátust segített elő t amely lényegében ugyancsak egy osztrák, de egyetlenegy osztrák kereskedő hatalma alá került, aki igy mondhatni egy maga szabta meg az árakat., Erre válaszolt aztán az osztrák kormány a szóban forgó rendelettelo Az orosz dumping romániai hatásáról a központi exporthivatal jelentését ismerteti a Keleti Ujság 3-218. A jelentés nyiltan- bevallja, hogy a dumpingnak súlyos hatása van Romániában» A buza jelenlegi ára vaggononként már csak 29„000 lei, az árpáé 18^000 és a rozsé 16,000, sőt Moldova egyes részein az árpa kg-ját már 1 leiért és ennél is olcsóbban