Lapszemle, 1930. szeptember
1930-09-24 [1366]
Volt*e a tótoknak iskolájuk a régi M agyarorsaágon? Erre a kérdésre a "Budapesti Hirlap" mai számában Masaryk losonci kijelentéseivel kapcsolatban Stark Dezső főerdőmérnöknek egy a szerkesztőséghez intézett levele jelent meg, amelyben többek közt azt mondja, hogy 1897 ben mint az esztergomi főkáptalan erdőgyakornoka az Aranyosmaré t mellett fekvő Zsitvaapátiba mint erdószsegód lett áthelyezve s ott a plébánián tett bemutatkozó látogatása a Ikra mával minden egyébről bé szólgetve érdeklődött az iskola irárt is s többek közt azt kérdezte a káplántól, hogy "Ugyebár Tisztelndő ur, magyarul - i3 tanítanak az iskolánkban?", amire a káplán, láthatóan megütközve, azt felelt e^hogy "Ah, arra semmi szükség..,*!"* Szarvason, Békés-.megyében, a nagy ma» gyar Alföld szivében pedig hét esztendeig járt az ottani főgimnáziumba, négy évig az evangélikus tanitónál lakott, ahol nap-nap hallotta, tapasztalta személyesen, hogy a népiskolákban főképp tótul tanítottak, a temetéseken tótul prédikáltak és a templomokban felváltva volt tót és magyar istentisztelet., sőt s községi dobos is mindig két nyslven hirdetett. <* A "Pester Lloyd" ma esti számában több m agy arca? szági tót állampolgár aláírásával egy terjedelmes oikk jelent meg a magyarországi tótok helyzetéről az IrárJm.* féle interpelláció, a pozsonyi tót liga és az aaerikai tótok memorandumával kapcsolatban. A cikk mindenekelőtt azt mondja, hogy csak cseh presszióra történhetctt, hogy tót képviselőc az Ivánka-féle interpellációt aláirtak, hiszen a szlovák és a felvidéki tótság legtöbb lapja állandóan panas2jtedik, Rózsahegyen legutóbb sem engedték a tótokat Masaryk elé. Ami pedig a magyarországi tótok helyzetéről terjesztett rágalmakat illeti azt mind szemenszedett valótlanság,. A ma&' ar országi tótokat soha senkisem akadályozta neg,hogy a kisebbségi kongrsssusra elmenjenek./, magyarországi tótoknak országos szerver ük működik szár«r>n kulturália egyes-'lettel * öfq