Lapszemle, 1930. szeptember

1930-09-17 [1366]

volda"dalt énekelte T egy detektiv pedig autószirénát hozott működésbe A leleplezés alapján a belügyminisztérium "vizsgálatot" rendelt el A vizs­gálat természetesen szokás szerint nemjárt eredménnyel s FI rescu bessz­arábiai tartományi államtitkár vállvonva könnyedén a következő kijelen­téssel fejezte be a vizsgálatot; "Nem lehet tudni pontosan semmit A zgu­r itaiak azt mondják, hogy verték őket a komiezárok tagadnak Mit lehet itt csinálni?" A másik adat amelyikről a lap beszámol hogy emlékezete­sen egutóbb a máramarosi Borsa községben vett Legnagyobb iendu_etet az antiszemita agitáció mely odafajuit hogy állandó terror alatt tartotta a község zsidóságát és a zsidó templomot is felgyújtották az eg i tát cr ok ugy hogy az ügy világ szerte r.agy port vert fel és Amerikából külön tilta­kozások érkeztek Bukarestbe Kormányintézkedésre végre itt is "vizsgálat" indult meg a a vizsgálat eredményeképen az antiszemita agitátorok bünpeP rében most készült el a máramarosszigeti ügyészség vádirata mely az an­tiszemita agitáció bűnében - 18 borsai zsidó ellen emel vádat! Af. erdé yi cionista mozgalomban nagy változást jelent a Temes­vári Hjrlap lfí-209 Miután a cionista mozgp) om utóbbi időben nagy vissza­esést mutat fel * szükságessé vált az erélyes újjászervezés munkája mégpe" dig azon az alapon hogy a cionisták mint zsidó nemzeti kisebbség politi­kailag együttműködjenek a többi kisebbséggé: ••hát a magyarokkal is ahe­lyett hogy mint eddig, állandóan valamelyik rónán párttal Bzöv«»tíce?z«»n»k ' össze Az újjászervezéssel kapcsolatosan a ?. ei d " N«?mzr ti Szövetség központ Ját Kolozsvárról Temesvárra helyezik át ; Ugyan esek ezzel összefüggésben a magántulajdonba átment Uj Kelet rpgszűnt a cionisták hivatalos lapja lenni s ehelyett a temesvári Uj Kor cimü folyóirat lesz a hivatalos orgánumuk mm mBmm SeSB SÍM — Ttt mm 'm w mm mm tm. mm Ámjm. mm mm , Ennek érdekében Giszkalai János már ki is vált az Uj Keletből ás Temesvár­ra költözött } ahol átvette az Uj Kor szerkesztését A marosvásárhelyi református nagyhót bef sjezését jelentik a «• m -m, m mm mm mm \ \ ^ fc» ^ « «t W mm mm J*

Next

/
Thumbnails
Contents