Lapszemle, 1930. szeptember

1930-09-04 [1366]

5000 főnyi kommunista tömeg éltette Saovjetmagf arországot s abcugolta a Btthlen-kormanyt és a szocialistákat. Bz a tudósítás is barrikád­harcokról számol be., maid azt állitja, hogy az egész várost össze-visz aza páncélautók futkosták be, amelyek nyakra-főre lövöldöztek a munkás Csoportokra.. Délután 1 órakor minisztertanácsot tartottak s a remdőr- n főkapitány bejelentette, hogy egy halott és 300 sebesült var;- Bz azon­ban nem igaz* mert a szociáldemokraták irodájába délig beérkezett ér- , tesülések szerint a halottak száma 10, a sebesülteké 600. A sebesül­tek között vannak Garami és Peyer szocialista vezérek is akiket a­zonban nem a rendőrség sebeaitett meg, hanem maguk a munkások. A tu­dósítás Miskolcon és Győrött előfordult tüntetésekről is megemlékezik. ftn,lrar«qth«Ti tett látogatásából számol bt az Oeuvreb en A/Jean £iű± . aki Páriatői Bukarestig repülőgépen tette meg,az utat. Rámutat, hogy milyen kiest is ez az Buropa hiszer> ma már egy nap alatt be le­het, járni s mégis milyen mesterséges barrikádok választják el egymás­tól főleg a köz ép európai államokat. Mennyivel jobb volna ha megvaló­sulhatna az egységes Buropa : akkor a keleti agrárállamok problémája is könnyen megoldást nyerhetne Romániában egy igen müveit fiatal ro­mán az egyik szomszédnépről azt mondotta? hogy. "Ezekkel az emberekkei sohasem fogunk tudni megegyezni. Hiszen, ha csak a nép volna De ott vannak a vezetőik is" S természetesen a határ másik oldalán ugyanígy beszélnek, ugyanilyen gyanakodáe, bizalmatlanság uralkodik egész Eö­zépeuropában. Külpolitika , Brüning kanoillár trieri b«szédévl foglalkozik az Bcho /z/ s megállapítja* hogy végeredményben a kancellár is ugyanúgy a békeszer ződések revízióját követeli, mint Treviranus, csak éppen mérsékeltebb hangon. A lap állast foglal a reviziós követelések ellen s többek kö-

Next

/
Thumbnails
Contents