Lapszemle, 1930. augusztus
1930-08-27 [1365]
lehet feltételezni, hogy a jugoszláv diktátorok, bármilyen tele 13 1 vecyék most a szájukat, komolyan gondoljanak háborús kalandokra. \ Bizonyára csak egy ujabb genfi kö te kedés_ elő.cés zi ti sir y. von szí, Ámde a belgrádi sajtó nyilatkozatai mégis azt mutatják, hogy milyen 4 gy3iiakodóan i'igyelnek meg ott mindent, ami Bécsben. Budapesten, üfekedoni íban Ss Bulgá ri á b an törté ni. Belpolitika. A német néppárt központi vezetősége most tette közzé választási felhívását amelyben hangsúlyozza, hogy a választásnak az az értelme, hogy többséget teremtsenek a polgári kormary számára,, hogy azzal megoldhassa feladatát . Alnémet nippárt vállalkozott arra 8 kísérletre, hogy a polgári pártokat tömörítse 5s zárt sorokban jusson el ehhez a célhoz. 3z 8 kisérlet még nem sikerült, azonban az össze- J fogdához való akarat fennmarad és annak sikerre kell vezetnie. A választási felhívást részletesen ismerteti a párt által kitűzött feladatokat, amelyek közül megemlítendő Stresemann nemzeti felszsbaditási politikájának folyta f ása, a békeszerződések §s a tributumszerzédesek revíziója,, a háborús vétkességről szőlő hazugság elleni harc, Németország, teljes egyenjogúsításának visszanyerése a föld népei között, 8 Ssar-vidéknek a Birodalommal való egyesitáse, a keleti határ tisztázása, a német kisebbségek védelme, a koloniális tevékenység visszanyerése is messzemenő belpolitikai reformok,közöttük az alkotmány j reformja. A felhívás a következőképen végződik: Hindenburggal a haza megment isiért, német szabadságirt és kultúráért! A DAZ /2C-393/ szerint a legközelebbi cél az, hogy Stresemann pártja lehető zárt sorukban tartassák együtt, a távolabbi cél pedig az, hogy a pártnak ezt a magvát a jövőben egy nagy lehetőleg szélesééretü polgári párttá bő> 1 vitsék ki. • ** ifl/s ORSZÁGOS LEVÉLTAR 4 f (/