Lapszemle, 1930. augusztus

1930-08-22 [1365]

tői függően korlátolt mennyiségben engedélyezted K^MlÚA /22/ beszámol az ez ügyben a kormány gyors? intézkedéséről és arről,hogy jegyzéket jut­tatott a Eledben tartózkodó Abt Valdemár magyar követhez, amelyben fel­világosit ást kért a kiadott rendelet okairól ós végrehajtásának módjá­róit A Tolksblatt /2l/ szintén foglalkozik ezzel a rendelettel ós köz­li, hogy a Romániából külföldre irányuló csemegeszőlő tranzitálása is szünetel* A jugoszláv kormány gyors intervenciója a szőlőbirtokosokra megnyugtató hatást gyakorolt., A tojCáft /21/ röviden beszámol Pereno József azül«»tésén*1r százéves fordulója alkalmával megtartott ünnepélyről „A Budapestről érke­zett jelentés szerint az összes lapok vezércikkben foglalkoznak az el­huny c király dicsőséges uralkodásával* Tudvalévőjhogy a ludovika Akadé­miában a kimustrált tiszteket rendesen Szent István napján avatják fel* Ezúttal ez Ferenc József emlékünnepén történt', amelyen Horthy kormányzó is megjelent, lelkesítő beszédet tartott'^ amelyben Ferenc Józsefet,mli:« az osztrák-magyar hadsereg ideális alakját mutatta be és Ferenc József uralkodásának idejét arany korszaknak nevezte-, A Ferenc Józsefnek állí­tott emlékművet Horthy kormányzó leplezte le^Ugyanekkor a Pravda megem­lékezik a Szent Imre ünnepségekről is és a Horthy Miklós téren felállí­tott Szent Imre szobor leleplezéséről^Izabella főhercegnő beszéd kísére­tében adta át a szobrot Horthy kormányzónak 1 aki a szobrot leleplezte* A Pravda és az Obzor /21/jjelenti Seipel volt osztrák kancellárnak a Szent Imre ünnepségben való részvételát,

Next

/
Thumbnails
Contents