Lapszemle, 1930. július
1930-07-30 [1364]
és gyűléseket tartott, amelyeken autonomistának vallotta magát.. Ungvári beszédében többek közt azt mondta, hogy Ruszin:, zkót a?árt kellett a csehszlovák köztársasághoz csatolni, hogy Magyarország ne kerüljön szomszédságba lengyelországgal, mivsl ez a szomszédság könnyen katonai szövetséggé erősödhetett volna, amely azután veszélyeztette volna a köztársaság életét „ 3pp ezért Ruszinszkó egész költségvetését a nemzetvédelmi minisztérium költségvetésére lehetne felépíteni. Beismerte', hog; a cseh nemzeti demokrata párt helytelnül járt el, mikor az orosz mandátumokat elsajátította, de Kurtyák is hibát követett el, áruikor az éles ellenzékbe ment Irredenta nóták éneklése miatt letartóztattak T ojte.k_Pált, markos Imrét éa Juhász Gyulát a nyitrámegyoi verobélyi keresztényi-?, ocialistákat. irja a K árpáti Hír a dó / í£ 117/. Éfévteléía feljelentő irredenta nóták éneklésévol vádolta meg a párt tagjait á lakosság azt hiszi, hogy a feljelentést politikai bosszúból tette a párt ellentábora. Lennel -cseh, " barát s ág" ,. A Landp egt /f: 9 171/ irja a hivatalos C s esaltos zlovens zká Republi ka fel van háborodva azon, hogy a 1 engyel" TI 1 usfro wany Kur Y ;_er Codciqrniy" néhány nap előtt "Tagy muzsikás vagy tolvaj" cimmel hirt adott néhány sikkasztóhük letartóztatásáról a francia 5iverián és csodálkozását fe jezte ki, hogy egy lap sem irta meg, hogy a sikkasztok csehek voltak. «3CX3^yAkx±B±3ca4xá±A Cseszkos zlovenszká Republika nagyon fel vau háborodva a lengyel újság e cikke felett, annál is inkább, mivel egy lengyel kormánypárti lapról van szó