Lapszemle, 1930. július
1930-07-23 [1364]
lap beszámol* Hivatalos román kommüniké Bzerint Magyarorszag, Románia és Jugoszlávia szakértői érintkezésbe léptek annak meg állapitása végett milyen választ adjanak a genfi vámbékekonferencia kérdőivére. A kommüniké Bzerint elvben kimondották, hogy semmi akadálya sincs a három állam gazdasági vezérkara megalakításának, hogy mezőgazdasági texmékeik feleslegének elhelyezése közös megegyezéssel történjek - A "Pesti Napló" szerint a keddi me&eszélésen még nem jutott«k el a genfi kérdőiv adandó válasz vég l*ges megszövegezéséig, de bizonyos, hogy a három ország nagyjában egyontetü^n felel a kérdésekre, s ezzel elérkeztünk a dunai agrárállamok egység frontjának első etappejához* A tárgyalások péntekig is elhúzódhatnak. A megbeszélendő tervezetek között a tudósítás kiemeli A egy közös gabonaértékesitési szerv felállításának tervét, - A román sajtó általában rokonszenves hangon ir a konferenciáról, a Magyarország;gal való együttműködésről a Curentul azonban megjegyzi, hogy mindez nem érinti a kisantant egyi ' A, B*get„ A jugoszláv kormány., mint a lapok jelentik, mamorandumot intézett a román kormányhoz a kisantant-államok gazdasági szervezésének szükségességéről A szervezkedés senki ellen nem irányulna s a létrehozandó egyeznény nyitva fog állni, különösen a szomszédok szánára a csatlakozásra, teljes egyenjogúság alapján, Románia és Jugoszlávia között gazdasági helyzetük hasonlósága miatt a megegyezés szinte a vámunió megalkotásáig mehetne,, más országokkal többé-kevéebbé széles arányú volna u A memorandum & román és jugoszláv miniszterek Összejövetelét Javasolté az elvi kérdései megbeszélésére. - Az Orient-Radio jelentése ugyanakkor kiemeli, hogy a L.01 folyé bukaresti tárgyalások nincsenek vonatkozásban a Jugoszláviától javasolt értekezlettel, melyet ^ománia és Jugoszlávia miniszterei Szinajában fognak tartani, - A "Magyar Hirlap- és -Pesti Nanlá" a**,.^* *