Lapszemle, 1930. július

1930-07-21 [1364]

keresk szorzódésnek néhány meg függő tarifáiís kérdéséről folytai coorét. A "Budapesti Hirlap" szériái remélhető", hogy az utóbbi tárgyalá-• sok e hóban kedvezően befejeződnek- Ki oki raegbe széleseitől függetlenül utaztak Bukarestbe a mezőgazdasági érdekeltségek képviselői., terményárte­kesitési és kiviteli lehetőségekről tárgyalandó. - A bukaresti "Árgus" 1 , szerint a tanácskozások a három állam meőgazdasági együttműködésének elő­mozdítására szükséges intézkedésekről folynak és erről a delegátusok ja­vaslatokat terjesztenénk majd kormányik elé A "Pesti Napló" bukaresti jelentése szerint e tanáé skczások iránt a balti államokban Lengyelország­ban, Bulgáriában, de még Amerikában is élénk az érdeklődés A Baltitól a Fakate-tengerig terjedő búzafrontról hallatszanak hírek A tervezett hir­w&e blokk létrejötte esetén román felfogás szerint több állam csatlakozá­sával lehet számolni, sőt később ipari megegyezésre is sor kerülhet A bukaresti értekezlettel kapcsolatban a lapok általában kie­melik annak jelentőségét . hogy első ízben hívják meg Magyarországot szom­szédai barátságos gazdasági tárgyalásba. A K Magyar ország" nemcsak érdemi 19, m • fm, •»* «• *r «*. de reális eredményeket remél s bizik abba?;, hogy a gazdasági kényszerűség után hovatovább a politikai kényszerűség meghozza majd a még fontosaeb "riagykcnf erenciát". mellyel Magyarországnak igazságot szolgáltatnak.- A "Pesti Hirlap" szerint „ ha a csehek kihagyásával Összehívott tárgyaláson Románia és Jugoszlávia megértik azt hogy ha a dunai agrár-államok össze nem fognak, ugy az egyre emelkedő germán hatalom prédáivá lesznek,- akkox Románia és Jugoszlávia a további tárgyalásokat a revizió jegyében folytat­ják - A "Magyar -Hírlapiban Hantos elemér helyesli a tárgyalások alap­gondolatát, de tökéletes megoldás szerinte csak az államok nagyobb számát összefogó rendszer hozhatna - Az ''Újság" rámutat, hogy a tárgyal ások CÍ is a buza, rozs és tengeri értékesítésére irányulnak.. - Az "Ujsá^á" -. - >.. cikkében kifogásolja a magyar kormány túlzott rezerváltságát a bukar-n,..... tárgyalásokkal szemben, melyeket nagy font o sorúnak tart, mint a politikai-

Next

/
Thumbnails
Contents