Lapszemle, 1930. június

1930-06-10 [1363]

*<~r*S II. Károly román király trónfoglalása minden más eseményt hat­térbe saorit szombat óta a magyar sajtóban is A hétfő reggeli lapok kivétel nélkül közlik ami már a szombat esti Orient-Radio és Informá­ció jelentések után előrelátható volt hogy Pünkösd vasárnapján a ro­Kán parlament egyhangúlag Roraánic; királyává választotta II»Károlyt» A királyválasztás a hétfői lapok jelentése szerint az alkotmányos formák megtartásával történt. előbb a szenátus és a kamara két tOrvényjuvasla tot fogadott el, Az egyik javaslat a trónutódlási törvény 6 .-ik és 7 >-ik szakaszainak megsemmisítését mondja ki. Ezek a szakaszok száműz­ték és zárták ki a trónöröklésből Carolt.­A másik törvényjavaslat pedig Mihály királyt Gyulafehérvár nagyvajdájává nevezi ki,­A szenátus ezt a két törvényjavaslatot 310 szavazattal 1 el­lenében szavazta meg. Érdekes hogy Jorga professzor a román szenátusnak a trónfog­lalást előkészitő ülésén elvi okokból tiltakozott, hogy Mihály eddigi királyt Gyulafehérvár nagyvajdájává deklarálják s a "Reggel" szerint azt a kijelentést tette, hogy ez a törvényjavaslat a bécsi oparették­re emlékeztet csak ott léteznek ilyen titulusoic s a román nép törté­nelmével nincs össahangban ez a javaslat, hiszen Gyulafehérvár nem je­lent mást a románoknak minthogy 1918« ban itt mondtáic Jci Erdély és a román királyság egyesítését ­Magyar részről a "Hétfői ílapló" és a "Reggeli Újság" kiemelik hogy a magyar kormánynak nem lehet más feladata mint tudomásul venni azt a mélyreható változást, amely Románia belső életében most leját­szódott Már a vasárnapi lapok kidomborítják hogy magyar részről is j ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Thumbnails
Contents