Lapszemle, 1930. május

1930-05-06 [1362]

kancellár aki már római látogatása kapcsán is igen sok szimpátiát szerzett magának olasz részről, Parisban oly korrekt és méltóságteljes magatartást tanusit hogy ezzel csak növeli azt az olasz szimpátiát, amely személte iránt kiaLakult. uralomra jutása elején ugy látszott, mintha csak átmeneti ember volna, egyike azoknak a derék hivatalnok minisztereknek, akiknek működésére esetr5l-esetre szükség van, hogy 8 politika háborgó vizeit lecsendesítsék, de Schober csakhamar megmu tattá, hogy 5 valóban az az ügyes kormányos, aki körültekintéssel tudjp irlnyitani az állam hajóját a háborgó vizeken is smellett olyan diplo­mata, aki az előrelátás és egyensúlyozottság értékes kvalitásaival is rendelkezik. P^isban_most_az_8_veszély_ fenyegette, hogy hamis utakra csalogatják le_tén^eg_a_saj_tójrele hogy sikamlós lejt£re_t éritseJ.e L _^ és ügyesen kiparir ózott minden ilyen próbálkozást. A franciák Anschluss-irtózatát ügyesen osz lattá el azzal a kijelentésével, amelyben egy nemzetről, de két ország­ról szólt. Ámde a franciákat az olasz-osztrák barátság is igen izgatja az az olasz barátság, amely megfelelő módon ellensúlyozza Paris duna­menti csatlósainak manőverezéseit. Azokr8 a szemrehányásokra, amelyek az Itáliával való barátkozásra vonatkoztak, Schober ismét ügyes és ironikus választ adott, amikor ezt mondta: "Franciaország mindig azt ajánlotta nekünk, hogy újból épitsük ki az Európával való kapcsola­tainkat, és mi nem tettünk mást, mint követtük ezt a tanácsot".Kiuta­zása előtt még egy ujabb fantasztikum ütötte fel fejét, e^y Parisban álő olarz emigráns feltűnést hajhászó cikke arról a bizonyos Klagenf 1 Gráz-i vasútvonalról, amelynek a cikk 3zerint az a célja, hogy meg­könnyítse az olasz-magyar militarista tervek megvalósítását.Schober itt is megtalálta a megfelelő választ, mikor azt mondta, hogy a vasút­vonal épitése fölöslegessé válik, ha Ausztria visszakapja Marburgot.

Next

/
Thumbnails
Contents