Lapszemle, 1930. április
1930-04-12 [1361]
munkajukkái a földigénylők egy nagy csoportja közbevetette magát és megakadályozta a mérnökök további munkáját, majd odarohantak a leszúrt cövekekhez és egymásután kitépték a földből Néhány perc leforgása alatt az összes jelzőcövekeket kidobálták, úgyhogy a par cellázásnak nyoma sem maradt A mérnökök eleinte csittitani igyekez tek a földühödött és elkeseredett földigónylőket. mikor azonban lát ták hogy ez nem használ és a helyzet egyre jobban elmérgesedik, abbahagyták a munkát ős eltávoztak. A dologról azonban jelentést tettek a csendőrségnek, mely kiszállt a helyszinre és meginditotta a nyomozást A földigénylők kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek és azzal védekeztek, hogy a parcellá z ást nem ugy akarták vég rehajtani, mint c^zt az igazság kívánta volna ós ez volt az oka annak, hogy közbeléptek A csendőrség a kihallgatások befejezése utá n hdt ~ / szonhét földigénylő ellen megtette a bűnvádi feljelentést Megállapítást nyert, hogy a földigénylők közbelépése folytán mintegy Ötezer korona kár származott a földhivatalra, amennyiben a parcellázási munkálatokat most újból előröl kell kezdeni 0 Az érdekes pörben a nyitrai kerületi biróság fog Ítéletet mondani A földosztással kap csolatban a faluban nagy az elkeseredés t/grágai Magyar Hirlap 10 85/ A német maevar osztrák határJavaslatnak külügyi bizottsági tárgyalása folyamán felszólalt Hrusovszky Igor., Benes bizalmasa aki aggodalmát fejezte ki afölött,, hogy a Magyarországgal kötött szerződés 77. § . -ábam a ^atárrevizió" kifejezést használják, mert ennek a meghatározásnak nincs jó hangzása„ A magyar oldalon e kifejezés alatt valóban tényleges határreviziót gondolnak, Szüllő Géza élesen kikelt Benes nyilatkozatai ellen amelyek sokszor példátlanul izgatnak ós gyanúsításokkal vannak telitve, Benes vegye tudomásul, hogy neki magyar nemzetiségi állampolgárai