Lapszemle, 1930. április
1930-04-10 [1361]
S-ban,, kienelve, hogy a germán propaganda ugy akarta feltüntetni, hogy a szerb kormány bűnös a sarajevói merényletben-, líoha Seton-Watson már régebben megcáfolta ezt, a hit tartotta magát. Most Mousset bizonyitékokra hivatkozva mutatja ki* hogy a monarchia kormányának szüksége volt ürügyre a háború megkezdésére és ezért minden erével azon küzdött, hogy a Erineíp tárgyaláson bizonyítékokat szerezz en, ami azonban nem sikerült, noha Beront old nyomással akarta Bilinskit kényszeríteni,, kogy bizonyítékokat szerezzen. A merénylők teljesen spontán elhatározásból cselekedtek, tekintve, hogy a boszniai nép fel volt háborodva^ hogy Ferenc Ferdinánd lá£o£atása ép a rigómezői ütközet napjára esett a A T emps 8 irja, hogy Bethlen góóf visszatért Budapestre/ ós kijelentette az ujságirók előtt, hogy szerinte a párizsi jóvátételi tárgyalások még a kátén befejeződnek.'Már csak másodrendű kérdéseket kell elintézni* ami páv alatt lehetséges lesz. Az elért eredményekkel nagyon meg van elégedve. Ne& megy vissza Párizsba, hanem a delegációt a tárgyalások végéig Walko külügyminiszter fogja vezetni* Ugyanezt közli az lre Nouv a 8 és a J»de Qen.8 ia, az utóbbi lap megemlítve azt is s hogy Budapestről Rómába megy Mussolini meglátogatására,, Az Éoho 8 csak Bethlen gróf visszatérését irja meg Budapestre. Az Oeuvre 8 szintén leadja a budapesti jelentést, de más hirt is ad Briand tárgyalásáról Bánossal/ Osuskyval Marinkóvicscsal és Titulescuval, kiket ebédre is látott. A válság után most már kilátások vannak a közeli befejezésre. Magyar fascisták és kommunisták haréáról ir Hew Yorkban Magyar 'Sándor av< atikus fogadtatásánál a P. Párisién 8, Az osztrák tüntetésekről a Temps 8 ir 9 továbbá a Déb a t s és Jode Gén 8, á Buma.8 irja, hogy a proletariátus ellen kivételes intézkedéseket léptett életbe Ausztriában,, Mironescu intervjuját a bessarábiai állapotokról a Pressében ismerteti a Témps 8. Ugyané'lap'és Déb.és J.de Gen.8 i nnak a szerb pátriárka haláHr^f