Lapszemle, 1930. április

1930-04-10 [1361]

A Kramár-Benes affé r Kramár Károly, a cseh nemzeti demokrata párt vezére pártja nak pardübici gyűlésén beszédet mondott amelyben visszautasította a párt keretén belül ellene intézett támadásokat, hangsúlyozta,hogy soha sem kivan báb lenni,, de érzi magát annyira becsületesnek, hogy mihelyt látni fogja, hogy már tovább nem vezetheti a pártot, félre áll,,. A Benes-af farból nem akar pártügyet csinálni * Az emiékezetea nyilatkozatát nem a nyilvánosság számára mondta és az ő tudta nél­kül jelen meg a Národni Idstyben , Mindamellett vállalta a megjelent cikkért a felelősséget és elfogadta a beesülétbÍróságot az ügy ren­dezésére A biróság azonban félreértette, mert az tisztán jogi néző­szögből Ítélte meg a nyilatkozatot, holott az politikai jellegű volt, A további eljárásra vonatkozólag fenntartja teljes szabadságát., / Národni Listy /8~97/ t A salqyeasgfry Ifl&^Eáí tév/ QX»mX BueaPi-Alvégben, kőt hetenként megjelenő lap indult meg„ Az uj lap az ottani tótok között nagy népszerűségnek örvend s mivel az ott megjelenő csehnyel­vü Jihoamericsan fél a nagy konkurrenciától hosszabb cikkben a őrnagya* ráusá^al* vádolja meg az uj lapot,. /Szlovák 9-82/. E, r Ö » 1 fc a». Kulcsár Béla tiszabeszédi fiatalembert 8 aki tagja volt a le­vente egyesületnek és apjának a köztársaság területén lévő földekre járt dolgozni, a határmenti fináncok letartóztattak és a kassai ügyészség fogházába szállították* Kulosár Bélát most 7: hónapi sú­lyos börtönre Ítélték el« Aárodny Dennik /9-8g/» Mondok Iván volt ruszinszkó! kommunista képviselőt a Karpatszka Pravda-ban 1929-ben megjelent cikkében elkövetett izgatás miatt az ingvári törvényszék hat heti fogházra Ítélte el* Az ügyősz a mi­mi ősit és miatt fölebbezett s a kassai biróság Mondokot három havi fogházra Ítélte el föltétlenül,/P.M»Hirlao 9-82/ fl « *í í í"%/VM, I mmm.ét. át

Next

/
Thumbnails
Contents