Lapszemle, 1930. április
1930-04-03 [1361]
Belpolitika Noha ChfflBchill a mult évi költségvetéskor 4 1 millió font többletet iráj zott elő, a pémzügyi év Itzártáral a deficit 14,5 millió fomt, A bevétel 12 millióval kevesebb, a kiadás 7 millióval több előirányzat mái. Maga a mun~ kamélküli segély 85 millióval több, jövő évben 14*5 millió lesz a többlet. A deficitet kölcsönnel fedezik, TSnmek dacára a D__Tel__I szerint a jövő évi költ-, ségvetés hiányait az adófizetők 3O-40 millió adóemeléséből kell majd fedezni. I A Morn„P és D.Tel 1 felháborodva támadják a hadügyminisztert, aki békés gondolkodására hivatkozik, hogy az ifjúság katonai kiképzésére szolgáló pénzeket a jövő költségvetésből törölte Külpolitika, I A Times 1 közli a palesztinai hármas bizottság jelentését, amely túllépj ve megbizatása határait, nemcsak a közvetlen okokról tesz jelentést a palesztinai zavarokat illetőleg,; hanem a végső okokat is fejtegeti., sőt a Balfour-"' deklarációt is beleveszi jelentésébe, A bizottság alapo3 vizsgálatot végzett Times 1 szerint és megállapította, hogy az ar&b támadás a zsidók elles nem volt provokálva ugyan,, de nem is volt előre megfontolva és nem irányult az aiij gol hatóságok ellen. Az angol és arab hatóságok nem bátorítottak ugyan a lázo] gásra,* de bizonyos fokig felelősek,, kogy idején nen vették elejét az izgatás-j nak* Az is baj volt, hogy a palesztinai amgol haderőt 1925-ben erősen csökkenj tették., A legfőbb baj a politikai bizonytalanság volt* amelyet izgatók fel- , haszmáltak hirdetve* hogy myomással Angliát rá lehet venni a Balfour-deklará^ ció visszavonására, Szenkivül messzemenő alapokok is vannak a zavarra. Igy a«, arabok félelme, hogy a bevándorló zsidók megfosztják őket megélhetésüktől és hogy végül is zsidó uralom alá kerülnek.. A helyi cionista szervezetek sem tá. goatták meg a beváádorlókat, hanem elsősorban a szocialistákat hivták meg, Ma» i: ga a mandátum célja is homály09 9 mert ellentétben áll az ígéret a zsidó nemzeti otthonra vonatkozólag és az araboknak tett Ígéret az ömkoraányzatra.. A lap szerűit s-vjaálatos* hogy a bizottság ezt a hatáskörébe nem tartozó kéxáéá