Lapszemle, 1930. március

1930-03-03 [1360]

Rimaszombat ás a MaszarvV-iipttangéffok, Rimaszombat város képviselőtestülete február 27>-én tartotta közgyűlését, melyen Uram János tanfelügyelő azt indítványozta, hogy Maszaryk születésnapjával kapcsolat tan a város képviselőtestülete tartson díszközgyűlést, Törköly József magyar nemzeti párti képvi­selő ezzel szemben azt indítványozta, hogy a város táviratban üd­vözölje az elnököt. A közgyűlés elfogadta Törköly indítványát és elvetette Uram Jánosnak azt a módosító inditványát is, hogy a köz­gyűlés azonnal alakuljon át díszközgyűléssé, /Híradó 2-59/, Fedor Miklós keresztényszocialista nárti képviselő nyilatkozott a Prágai Magyar Hírlapnak /2-5l/ nyilatkozatában a hontalansági kérdésről nyilatkozva kijelentette, hogy ami ezen a téren történik, az a legnagyobb igazságtalanság és annak káros ha­tását maga az állam is megérzi. A közigazgatásról azt mondotta, hogy a közigazgatásban a komoly munkát nagyban hátróltatja az okta­lan bürokratizmus. Egyes tisztviselők félénkségükben még dolgozni sem mernek. Azonkívül van még egy fajtája a tisztviselőknek, az u.n. fordulat utáni hazafiak. Ezek ma magyarfalók, mert ugy látják,hogy ez a konjuktura hasznukra válhat s így magyar-ellenes magatartásuk­kal akarnak maguknak tőkét kovácsolni* Ezek a régi magyar rezsim alatt üldözték a tótokat s a tót nyelvet még osak hallani sem akar- * ták„ A magyarok azonban nem honorálták ezeket az embereket ugy,aho gy ma honorálják őket , A csehszlovák magyar-v is zaüy legnagyobb akadá­lyát abban látja Fedor Miklós, hogy a csehszlovák sajtónak egy r é­sze minden esetr e az alacsonyabb nivó.lu, durva, rirers? és kvalif i­kálh a tatlan s óo.on ál landóan tá m adja Magyarors zágot az, egész müv eit vilá g , el ott köztisztelet ben álló államfőjét éppen most., amikor a rigai konferencia után a két orsiság közötti barátságos viszony

Next

/
Thumbnails
Contents