Lapszemle, 1930. március

1930-03-21 [1360]

amelyre kötelezve hitte magát, anélkül hogy belsőleg a szerződések jóságáról igazán jneg lenne győződve. Ebben keresendő annak az oka, hogy az agrár-és a keleti programmot követeli. A Kreuz Ztg /20-80/ e cikkében idézi a Vorwartsnek szemlénk élén ismertetett kommentárját, • amely szerinte azt jelenti, hogy a szociáldemokraták kifejezésre kiván­tálQüttatni, hogy mégis azt csinálják, amit Őkjakarnak. A Bayr Kur /19~78/ berlini távirata feltűnő helyen azt emeli ki, hogy a birodalmi védőrsági minisztérium költségvetése érdekes fel­— mm világositásokat ad bizonyos a_ német-lengyel határ._me_ntén_valő „erőd 1t­i^nyö^tésfikről. Abból a tényből, hogy a katonai kiadások legerősebb csökkentése dacára a bir.kormány épen a határerőditmények kiépítéséről szóló tételt hagyta meg, kivehető, hogy milyen jelentőséget tulajdonit a bir. kormány mags valamely veszélyeztetett német határ szükséges védelmének, A vonatkozó összeg indokolása a következőket mondja: "A Birodalom keleti határának megváltozott iránya a meglevő erődítmények­kel kapcsolatban különös intézkedéseket követel meg, amelyekhez az 1927 januári párisi megállapodások szerinti vizsgálatok alapján most már hozzá kell fogni. AJcöztársaság védelméről jszólő_törvényiavaslatojbja_M gyűlés 18-án harmadik olvasásban <65 szavazattal 150 ellenében végl e~ gesen elfogadta, a német nemzetieknek ás a kommunistáknak a törvény kihirdetésének felfüggesztésére irányuló indítványát pedig elvetette­/JDAZ19-129 stb. / Mint hírlik a birodalmi kormány a köztársaság védel­méről szóló törvény életbeléptetése után nyomban hatályon kivül kivan* ja helyezni a szabad ég alatti gyülekezés és felvonulás tilalmáról szó­ló rendeletet /DAZ 26-131/.­A birodalmigyülés szerdán elfogadta a koalíciós pártoknak azt az indítványát, hogy Hindenburgnak a Young-törvények aláírása alkalma val kibocsátott manifesztuma felragasaakon tétessék közzé, azután

Next

/
Thumbnails
Contents