Lapszemle, 1930. március
1930-03-19 [1360]
is ha ennek szüksége mutatkozott volna, aminthogy ellenezte az Am, Fed„of labor is* A világjelenségek a kommunizmus határozott dekonjuk- túráját mutatják^ irja a New-York Times és az kifejezésre jut a kommu nisták általános demoralizáltságában is, , Ugyan-e lapnak egy moszkvai tudósítása a szovjetkormánynak hivatalos munkanélküli statisztikáját közli, amely sokkal rosszabb bármelyik más, a kommunista tüntetések talajául választott országénál-sr A tudósítás szerint SzovjetOroszországnak körülbelül 10 millió munkanélkülije és 100,000 politikai foglya van, Ugyanakkor, mikor a moszkvai internacionálé világtüntetósekre adta ki a parancsot, otthon lovaskatonasággal verette szót munkanélküliéjinek tüntetését és ezrével börtönözte be azokat, akik tiltakozni mertek a munkanélküliek helyzete ellen,, A szovjetoroszországi munkásoknak nyomorúságos helyzetéről részletesen tájékoztat az Egyesült Államokban tartózkodó Abramovics a szocialista internacionálé központi bizottságában egyik vezető tagja a New-York 'limesben /6/„ Az európai hadseregeknek elviselhetetlenül nagy terhével ős a leszerelési problémával behatóan foglalkozik R : ,L, Buell a Forei gn Polioy Association kutató osztályának elnöke a N ew-X ork Timesben /'<áZ/, Szerinte a leszerelés csakis a politikai akadályok e ltávolítá sa után lehetségesi a gazdasági korlátok lebontása, a jóvátétel és az interallialt adóságok rendezése, e,z igazságtalan határok kiigazítása ér a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása - ezek a politik ai feltétele i a megbékülésnek és lesze relésnek^ melyeket a Né pszövetségnek meg k ell előbb teremten ie. Mert a betegség szimptoiaái cikkiró szerint csak akkor fognak elmúlni, ha a betegség okát megszüntették,. Az amerikai német jóvátételi egyezménytervezet részleteit melyet Hoover elnök pártolólag terjesztett most a kongresszus eléj • t