Lapszemle, 1930. március
1930-03-17 [1360]
Belpolitika, A városi tanács-választások eredménye szolgáltatja a mai lapközlemények legtööb anyagát. A részletes eredményekből a következő általános jellegű megállapítások szbgezhetők le: 1/ lírdélyben csakis a ki- m sebbeégek támogatásával ért el döntő győzelmet a kormányzó nemzeti paraszt párt. t.i hogy mindenütt választási paktumot kötött a magyar, német és cionista pártokkal, sőt szociáldemokrata párttal, a többi román ellenzéki párt, t„i ; a Bratianu-féle liberális párt, Averescu-féle nép^ párt, Lupu-féle független paraszt párt és Cuza-féle antiszemita párt ellen, amely utóboiak viszont mindenütt összefogva, együttes listával vették fel a kormánypárt és szövetkezett pártok hivatalos listája ellen a választási harcot. Egyetlen kivételt ebben a tekintetben Arad városa ké- < pezte , ahol a magyar párt független listával indult /és igen szép sikert aratott!/, mert a kormányzó nemzeti paraszt párt a magyarok kivánságait nem volt hajlandó kielégiteni, hanem a többi kisebbségi pártokon kivül inkább ősi ellenfelével, a liberális párttal szövetkezett össze a magyar párti lista ellen. Hogy pedig csakugyan kizárólag a kisebbségeknek köszönheti erdélyi sikerét a kormánypárt, ezt mindennél ékeseboen bizonyltja,, hogy 2/ Bukarestben és a Regát többi városaiban csak viszonylagos, sokhelyütt csak jelentéktelen többséget ért el a nemzeti paraszt párt a többi román ellenzéki párttal szemben e s itt különösen a Bratianu-féle liberális párt jelentős előretörése kelthet méltán feltűnést, amit egyes lapok máris azzal magyaráznak, hogy a Maniu-kormány» illetve a nemzeti paraszt párt a Madgearu-féle kiméletlen adópolitika miatt, amely különösen a városok lakosságát sújtja, nagymértékben elveszítette népszerűségét. Hasonlóképen méltán feltűnést kelthet 3/ a kommunisták előretörése