Lapszemle, 1930. március
1930-03-08 [1360]
ezt is azzal a céllal, hogy hasonló engedményeket nyerjünk el a román cikkek kivitelénél. És mit kaptunk ezért cserébe? Olyan engedményeket kaptunk, amelyek elsősorban a zab és kukorica kivitelét segítik elő,. A zabnál külön engedményt kaptunk az*olasz vámtarifából, a kukoricánál és más mezőgazdasági termékeknél, valamint az állatoknál pedig ugyanazokat a kedvezményeket értük el, mint a többi államok, amelyek Olaszországgal ilyen kereskedelmi szerződést kötöttek ellenben a búzára nézve nem tudtunk kedvezményt elérni, miután a fasiszta kormány olyan buzapolitikát honosított meg, amelytől sera^i körülmények között nem volt h&jlaödó eltérni, A román-olasz kereskedelmi szerződés aláirása különben lelkes hangulatban tortént, Az egész olasz sajtó a szerződés aláírásában a két ország gazdasági viszonyának uj éráját látta, /Még hozzáfűzte nyilatkozatához Madgeaxu a következőket:Kereskedelmi szerződésről tárgyalunk jelenleg Berlinnel is, ahol azonban nagy nehézségeket kell leküzdenünk, Bukarestben viszont Franciaországgal tárgyalunk s a napokban Angliával, Ausztriával és Magyarországgal is megkezdjük a kereskedelmi tárgyalásokat, a hónap vége felé pedig Csehszlovákiával kezdünk tárgyalni./ Az Adeverul 4-14169 a maga külpolitikusának,Liviu Nastának tollából külön cikket közöl az olasz-román kereskedelmi szerződés megkötésével kapcsolatosan, mégpedig tisztára politikai beállitásban, A kereskedelmi szerződés megkötését az olasz sajtó arra használta fel,hogy ezzel is megkísértse a kisantant egységének megbontását, nevezetesen azt* hogy Románia ét; Jugoszlávia szövetségi és jóbaráti viszonyát megrontsa. Az olasz sajtó u, i„ azt szerette volna szuggerálni a román közvéleménynek, hogy hiába, e kedvező szerződés ellenére Jugoszlávia majd nehézségeket fog támasztani a Romániából Olaszországba szóló termékek tranzitójánál, Nos, - szögezi 1© az Adeverul , - Olaszország, ugy a hivatalos.