Lapszemle, 1930. március
1930-03-08 [1360]
tovább azonban Madgearu sem folytathatta beszédét, mert Lupu «zt is ál. mdó kozbeszólásokk^l tette lehetetlenné, hogy hogyan jön ahhoz líadgeartt, aki a pénzügyminiszterség mellett úgyis mindennek kijátssza magát;, hogy most már hadügyminiszternek is kijátssza magátI Lemondott Racovita a kolozsvári egyetem rektora,, mégpedig a fóaniu-kormányra és általában a romániai közállapotokra szerfelett kedvezőtlen megállapítások kíséretében,, mint a Brassói Lapok 8-55 jelentig Elhatározását Racovita Emil u.> i c a következőleg indokolta: "A kormány a kolozsvári tudományegyetem céljaira megszavazott 25 millió leiből 6 milliót visszatartott azzal, hogy ennek az összegnek felhasználásáról maga a kormány óhajt intézkedni, ez pedig az egyetem autonómiájának igen súlyos megsértése, A kormány az egyetem 10 éves jubileuma alkalmával nem adott semmiféle segélyt,, lle mi több s az egyetem tantestülete és tisztm * >l «B«B«BMB«««aai«B> •••»«•«•> wi «» w f»* aa i»«BNia a i mm m mm m m> mm viselői kara hónapok óta nem kapja meg a fizetését pontosan. Ez az elhanyagolás az v egyetem kulturmunkájának legbántóbb semmibevevését jelenti.; áni ennél is súlyosabb sérelem t hogy a legjelentéktelenebb kis közhivatalok m mm "mmm mm •mmm -m mm m mt M mm mm mm -mmm. ** mm-m mm mmm mm mm ••«>«••» mm is a legteljesebb tiszteletlenséggel kezelik a kolozsvári egyetem rektorátusát, rendeleteket küldenek és parancsokat osztogatnak neki. Külpolitika, Moszkvából cáfolják a Dnyeszter-menti orosz mozgósítás hirét s Erről az orosz félhivatalos Tass-iroda kommünikéjét közli a Brassói Lapok 8-55, de varsói forrásból a "Dimineata 3-8335 is emlit hasonló cáfolatot, A Dimineata 5-8337 különben azokkal a rémhírekkel kapcsolatosan « melyek az orosz háborús veszedelem alapján újra kártékonyán lerontották Románia hitelét a külföldön,, megint csak megfelelő román ellenpropagandát sürget. Szó sincs róla, Szovjet-Oroszország nem a legbékésebb szándékú, az u,n, "keleti veszedelem" csakugyan fennáll, ámde ez ugyanígy fennáll már tiz év óta és csak most ártott ezzel a lényegében változat-