Lapszemle, 1930. március
1930-03-31 [1360]
előreláthatólag a szociáldemokraták és a kommunisták, valamint valószínűleg s nemzeti szocialisták szavazataival együtt elfogadtatnék, éspedig összesen 222 szavazattal, amelyekkel szemben_a_t£^i_pJrto_k a nimet nemzetiek kivételével j£sa]ML9*^ szav^ uj^Jioj^ a szociáldemokrata bizaLaatlajisá^i^in kormánynak a német nemzetiek támojjatására lenne szüksége, amelynek nyújtása esetén kitűnne, hogy ejjy < Hu^eriberg^ke^^bglj^tes^ J^BMnet ről vanjszó. Igen^f^velemremáltóak a Frankf Zt£-naJ£^30-238/ berlini értesülései. Ezek szerint egész biztos, hogy Brüning a válság kitörése alkalmával túlbecsülte a jobboldal felé való esélyeit. Csak ebből volt magyarázni tó az a remén e, hogy egy napon belül el észül kabiné talakitásával. A Treviranus képviselővel való sokévi barátságára támaszkodva •is az újkonzervatív eszmék iránti hajlamossága által felbátorítva, arra épített, hegy nemcsak Treviranus ás barátai fogják támogatni, hanem hogy Schielenál is annak német nemzeti körénél is határozott segítségre talál. Schiele mindenesetre nem tartotta meg azt, amit tőle Brüning remSini v3lhetett. Programmátikus és személyi követeléseivel - Curtius partraszállitását követelvén - olyan kellemetlenné tette Brüningnek az életet, ahogyan csak lehetséges volt 5s emelett még adós maradt a kezdetben beígért 50 szavazattal, amely a többség megalakitásáhet szükséges. Nagyon sok szól amellett, hogv _Schiele _ép_en e napokban igen szorosan működött együtt Hugenjberggel és ennek, a pártvezérnek, a politikáját csinálta. Azok a radikális agrárpolitikai követelések, amelyeket Schiele Brüning elé terjeszt, biztosan Hugenberg helyeslésével állíttattak fel, szintúgy a.öurtiusnak, mint külügy minisz^mek^eltávolítására irányuló követelés. A Schiele által a német kereskedelmi szerződés elutasítására, valamint Curtius eltávolítására felállított követelás látható tünete lett volna Kugenber,