Lapszemle, 1930. március

1930-03-31 [1360]

gunkat arra, hogy egy bizonyos mennyiségű földet szabadon hagyunk. A mi álláspontunk az, hogy a földreformot keresztül kell vinni és hogy annak mindenkire vonatkoznia kell. Ezt már Benea minister is kijelen­tette a parlamentben és erre nézve meg is kapta a hozzájárulást, Csakis ennek az álláspontnak elismerése tenné lehetségessé a Young­tervezet ratifikálását" Ugyan ez a'lap részletesen ismerteti a Times prágai tudósitója nyomán a már magyar lapokban is megjelent magyar követeléseket, Az u.1 magyar költségvetési előirányzat cimmel a Prager Presse /30-89/ vezércikkben foglalkozik az uj magyar költségvetési előirányzattal, megjegyezve, hogy az előirányzat magyar politikai ós gazdasági körökben rendkívüli érdeklődést keltett. Ennek az az oka, irja a lap, hogy mióta Magyarország a nemzetközi kölcsön által szanálva lett, költségvetése egyre nagyobb emelkedést mutat-. Végre a kormány először igyekezett a háztartást megszprltani ós Wekerle pénzügyminis térnek az volt a szándéka , hogy az uj költségve­tés kiadásai legalább 10 j£~al legyenek csökkentve. Azonban a kormány még az 5 $-os csökkentést sem tudta keresztülvinni, dacára, hogy a pénzügyminister a magyar lapok szerint, lemondással fenyegetődzőtt­A Presse azután hosszasan számokban ismerteti a költségvetés egyes tételeit és rámutat, hogy a honvédelem kiadásai a legnagyobbak, mert az összes költségvetés 16,fr.JÉ-át teszi ki,Nagyok a belügyministerium kiadásai is az erősen kiépített rendőrség, csendőrség ós folyamren­dőrségek miatt* Azonban legnagyobbak mégis a személyi kiadások, a­melyek az összes költségvetés 54*1 $~át teszi ki a Eddig a költségve­tés csak 2,1 ?&~al lett csökkentve, de egyidejűleg az állami befek­tetésekre előirányzott összeget is 17 $-al csökkentették éppen most midőn a tömeges foglalkozásnélkülisóg miatt nagy befektetésekváltak

Next

/
Thumbnails
Contents